Mi a bajom nekem?

Előre is elnézést kérek a hosszú levelemért,de elég összetett a problémám és úgy érzem minden részlet fontos.

Én egy 20 éves főiskolás lány vagyok.

Idén kezdtem el tanulni egyetemen amit szeretek nagyon,viszont úgy érzem valami nincs rendben velem mostanában.

Én egy olyan 2 éves érettségire felkészítő osztályba jártam ahol nem sok mindent tanítottak, és magamtól kellett felkészülnöm a vizsgákra.

Lelkileg tönkre mentem az alatt a fél év alatt teljesen. A barátnőimtől elhidegültem mert folyton csak tanultam itthon.

Nem mozdultam ki soha sem.

Érettségi előtti este pánikrohamot kaptam ( amit akkor még nem tudtam hogy az ) és a mentő vitt be a kórházba.

Utána állandóan rettegtem esténként a szívrohamtól és féltem a haláltól ezért a pulzusom mindig az egekben volt. Éjszakákon keresztül nem aludtam.

Kardiológus kivizsgált és a 110-es pulzus mellett semmi egyéb szervi eltérést nem talált, így az elhízásnak és pszichés problémának tudta be a panaszom.

Egész nyarat végigdolgoztam ami szintén nem könnyített semmit mert nem tudtam pihenni.

Utána gólyatáborból való hazafelé vezető úton rosszul lettem egy idegen városban és egy járókelő hívott mentőt mert sápadt voltam és gyenge. Később azonban kiderült hogy ez is pánikroham volt amihez hiperventilláció párosult.

Azóta minden napom úgy élem meg mintha aludnék. Persze tevékenykedek, vizsgázom, tanulok, de mégis olyan mintha átaludnám az életem.

Jogi karra járok és a fejembe vettem hogy jövőre átmegyek jogászra de ehhez rengeteg mindent kell tennem.

Emelt érettségire jelentkezni, korrepetáló tanárhoz járni, mostani zhkra tanulni, dolgozni heti 3x, utazgatni haza aztán vissza egyetemre, illetve felvettem jogászos tárgyakat is hogy könnyebb legyen jövőre így most az is a vállamat nyomja ebben a félévben.

Állandóan frusztrált vagyok és ideges. Nincs egy nyugodt pillanatom és sokszor úgy érzem elveszítettem önmagam. Úgy érzem nem ismerem saját magam. Sokszor jár a halál és az elmúlás a fejemben és minden napom végigkíséri a szorongás.

A jogász diploma van csak a szemem előtt és mintha csak ezt látnám az életemből.Az agyam teljesen erre van ráállva ami nagyon zavar már. Nem vagyok képes álmodozni mint régen,nem tudok kikapcsolódni vagy normális párkapcsolatot találni mert valahogy nem érdekel senkinek a problémája a sajátomon kívül. Nem tudok elbeszélgetni másokkal és meg kell játszanom hogy érdekel amit mondanak de közben már a teendőimen gondolkodom.Teljesen rágörcsöltem a jogra és semmi máson nem jár az agyam egész nap. Nincs más célom csak egyes egyedül ez amit nem tartok normálisnak de egyszerűen nem tudok változtatni.

Családom nincs.

Édesanyám van csak de fél éven keresztül minden egyes héten mikor hazajöttem csak a kiabálás ment, hogy hagyjam itt az egyetemet és menjek el dolgozni.

A kapcsolatom vele szörnyű és ez is rátesz sok lapáttal a problémáimra.

Úgy érzem sehol nincs otthonom. Egy messzi városban tanulok és kollégista vagyok. Azt a helyet nem érzem otthonomnak. Viszont itthon sem érzem már jól magam mert úgy érzem nem tartozom már ide sem.

Azt érzem púp vagyok csak édesanyám hátán. Semmi nem jó az életemben pedig én annyira igyekszem...a maximumnál is többet hozok ki magamból és semmi eredménye nincs.

Késői gyerek vagyok és valószinüleg a rossz kapcsolatomnak anyukámmal ez az alapja. 1 generációs szakadék tátong közöttünk és ez szörnyű.

Anyukám sokszor a fejemhez vágta hogy ő már a nyugdíjas életét szeretné élni, nem pedig velem foglalkozni.

De én nem tudok mit tenni ha egyszerűen nem találom a helyem a világban. Még sajnos rászorulok a segítségre.

Azt érzem mintha csak kívülről figyelném az életem és nem is én irányítanám...vagy nem is tudom hogy fogalmazzak. Érzem valami nagyon megtört bennem mert én nem ilyen voltam.