Hogy változtassak az életunt magatartásomon? Hogy tegyem érdekessé az életem?

Még csak most leszek pár hónap múlva 18 de mindenki idősebbnek kezel évek óta, folyton megkapom hogy milyen érett vagyok, tapasztalt meg "bölcs". Pedig alig van élettapasztalatom, az összes bölcsesség a könyvekből jön amiket gyerekkorom óta olvasgatok.

Sokszor veszem észre hogy nagyon cinikus meg ironikus vagyok, de ez főleg a családomnál meg közeli barátoknák jön elő, mindenki mással kedves meg aranyos vagyok. Viszont ilyenkor nem igazán érzem jól magam, olyan érzés mintha nem magamat adnám. De ha cinikus vagyok akkor kevesebben is állnak szóba velem, egy negatív emberrel senki sem barátkozik szívesen.

Az iskolában ilyen emberekkel kezdtem barátkozni mint én de aztán hamar otthagytam őket mert bár jókat tudtunk beszélni és viszonylag ugyanolyan volt az ízlésünk de ők szó szerint gonoszak voltak,megaláztak másokat érzelmileg, lenézték az osztálytársainkat. Mikor erre rájöttem otthagytam őket és elkezdtem azokkal barátkozni akiket lenéztek, a csendes, naiv, de okos emberekkel. Velük jobb embernek is érzem magam, pozitívak és gyermek lelkűek. De néha rosszul vagyok ettől, főleg a rosszabb napjaimon, amikor arra lenne szükségem hogy valakivel beszéljek egy jót úgy hogy közben magamat adom, a cinikus oldalamat, és velük nem tudom ezt megtenni mert egyszerűen nem ilyenek. Emiatt sokszor csak szótlanul ülök és megtartom magamnak a véleményem a suliban.

Azt hittem a vidámságuk átragad majd rám és pozitívabb leszek, de ilyen napok csat ritkán vannak. Inkább kiégettnek érzem magam, már semmit nem tudok őszintén élvezni, a suliban azt várom hogy hazaérjek, itthon unatkozok és csinálni akarok valamit, valami izgalmasat. Unom ezt az egyhangú életet, és emiatt egy külső szemlélő csak egy besavanyodott,életunt fiatal lányt lát ha rám néz.

Lehet az a baj hogy kiskoromban sokat jártam ide-oda az országba is, ovis korom óta évente minimum egyszer mentünk külföldre családdal, és már 13 évesen egyedül utazgattam barátokkal egy tábor szerűségben 2 hétig Londonban és Franciaországban.(Nem, nem vagyunk gazdagok, csak megfogtuk a jó lehetőségeket).

Mostanában ha megyünk is valahova akkor is csak évente egyszer maximum. És ilyenkor felhőtlenül boldog vagyok, teljesen elengedem magam. Amíg általánosba jártam ilyenek voltak a napjaim, utazgattunk, boldog és szabad voltam. Most pedig 3 éve egy baromi nehéz suliba járok, naponta minimum 8 órám van és itthon is csak tanulok sokszor éjjel is. Bár motivál hogy egyszer majd sikerül az álmom hogy orvos leszek és (talán) külföldre költözöm de addig úgy érzem megőrülök így. Éjjel-nappal folyton csak tanulok (persze ez enyhe túlzás, de ilyen érzés), miközben a szívem elhúz külföldre, világot akarok látni, utazgatni, kiszakadni a szürke hétköznapokból, őrült és veszélyes dolgokat csinálni. De ehhez sok pénz és sok szabadidő kellene.

Nem akarok álmodozó tinédzsernek tűnni, én tényleg nagyon vágyom rá hogy kiszadjak innen mert úgy érzem beleőrülök az iskolába és ebbe a kisvárosba. És emiatt minden nap olyan szomorkás vagyok hiába akarom átvenni a barátim vidámabb hangulatát, mégis olyan életuntnak meg negatívnak tűnök.

Mit csináljak? Nyilván most nem tudok világot látni mert se pénzem se szabadidőm nincs, ráadásul tanulnom kell a nap nagy részében. De hogy tegyem színesebbé ezeket a szürke hétköznapokat? Bulikba nem járok, introvertált ember vagyok, a tömeg nem vonz és piás sem vagyok.

Egyszerű hétköznapi tippeket várok:)

Bocsi a hosszú kérdésért de miközben írtam nem tudtam leállni magam sem tudtam hogy mit akarok pontosan megfogalmazni így bocsánat ha értelmetlen lett:D

17/l