Írtam egy verset. Hogy tetszik? ^^ (Többi lent)

Nos. Régebben én is írtam verseket. Kezdetben hasonlókat, majd később jobbakat is. Nem vagy költő, a versed nem egy könyvben, vagy egy újságban jelent meg, így nem is kell ezeknek hű de magas nívót megütniük. Ha örömödet leled benne, csináld. De ha objektív véleményt akarsz, akkor erősen kritikusnak kell lennem. Persze ez jó, hiszen ebből tanulva tudsz esetleg jobb verseket írni, vagy az idődet inkább valami olyanra szánni, amihez jobb képességekkel rendelkezel.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Szerkezet:

A versnek a lényege nem a rím, a sorvégek összecsengése, hanem a ritmus. Kétféle klasszikus versforma létezik, az időmértékes és az ütemhangsúlyos. Az időmértékes esetén a ritmust a hosszú és rövid szótagok váltakozása adja, eléggé szigorúan kötött formában. Az írásodban ennek nincs nyoma. Az ütemhangsúlyos verselés esetén a szótagszámok adják a vers ritmusát. Jellemzően azonos szótagszámú sorokból áll, általában a soron belül is meghatározott ütemhatárokkal. Eltérő szótagszámú sorok esetén is van valamiféle mintázat a verssorok hosszában. Az írásod ebbe a kategóriába sem sorolható. A szótagok száma az írásodban: 5+4+5=14; 5+4+6=15; 5+5+6=16; 5+8+5=13; 6+6+7=19; 7+6+7=20; 7+3+6=16; 3+4+7=14. Lásd: [link] , [link]

Létezik még a szabad vers, ahol a szótagok számára nincs ilyen erős formai kötöttség. De egy szabad vers sem nélkülözi a ritmust, általában a sorok hossza valamilyen módon együtt lélegzik a mondanivalóval, annak érzelmi töltöttségével.

Persze mindezt elvileg tanultad, tanulod irodalom órán.

Mindenesetre az írásodnak nincs elkapható lüktetése, ritmusa, így aligha lehet versnek nevezni.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Tartalom:

A vers művészet. A művészet lényege, hogy valami olyan üzenetet ad át, amit pusztán prózában, szavakkal nem lehet átadni. A művészet lényege valamiféle katarzis. Persze ez szubjektív, de én nem éltem át semmiféle ilyen élményt. A téma olyan, amit kvázi minden második tizenéves gondolatvilágát tükrözi: reménytelenség és remény egyszerre, valamiféle önbizalomhiány, a magabiztosság hiánya. Nem túl eredeti téma. A megfogalmazás sem az, a képek eléggé közhelyesek, elcsépeltek. Az írás szókincse sem túl cizellált. Illetve vannak itt belső ellentétek. Egy szürke világban egyetlen rozsdafolt? Ez most azt jelenti, hogy mindenki ugyanúgy szürke és rozsdás, mint te? Vagy a rozsdafolt – ami barna – valami eltérő, kiemelkedő a szürke világban? Vagy te szürkévé akarsz válni rozsdaszínű helyett? Kissé disszonáns a kép. A vers vége meg túlzás is, gyerekes is egyszerre. (Persze ha gyerek vagy, akkor nem baj, ha gyerekes vagy, csak az sem baj, ha ezzel tisztában vagy, és elfogadod.) Attól gyerekes, hogy ha nem segít neked senki, ha nem tudod előre, a fáradozásod, küzdelmed sikerre vezet-e, akkor abba belehalsz? Nem egy felnőtt viszonyulás ez a világhoz. Illetve itt is van egy önellentmondás: „Mert ha nem, én meghalok, s nem tudom mi lesz velem.”. Dehogynem tudod. Meghalsz. Vagy nem halsz meg, és nem tudod mi lesz veled. De a kettő együtt egy és kötőszóval összekötve egy kicsit kizárja egymást.