Hogyan legyen egy pici önbizalmam míg nincs fogszabályzóm? 20L
A fogaim miatt egyre durvább önbizalomhiányom van. Felül az első két fogam kicsit kifele áll és van egy kisebb rés közöttük. Általános iskolás koromban volt éjszakai fogszabályzóm, de semmit nem használt.
Már általános iskolában is mindig emiatt csúfoltak a többiek. Mióta az eszemet tudom sosem mertem nevetni mások előtt, max mosolyogni úgy hogy ne látszódjanak ki a fogaim. Utálom magamról a fényképeket is, mert ott sem mosolygok értelemszerűen soha.
Igaz, volt barátom már, de mióta vele vége lett, nem merek ismerkedni mert tudom úgyis elutasítanának. Neten sem merek sem ismerkedni, sem barátkozni, mert ha személyes találkozóra kerülne a sor, csalódnának bennem hogy hogyan nézek ki.
Egyébként alakra csinos vagyok, az arcom is szép,a fogaim ezen kívül ápoltak, szép fehérek. A fogorvos is mindig dicséri, hogy milyen egészségesek, szóval ez az egy dolog ami nagyon zavar. Mostanában ott tartok hogy már nem szeretek egyáltalán ismeretlen emberekkel beszélgetni, vagy kaját kikérni stb mert mindig az jut eszembe, hogy biztos egyből a fogaim látták és elborzadtak. Kimozdulni sincs kedvem. Közben meg sokan kérdezik hogy hogy nincs barátom... de ilyen külsővel sosem lesz. Félek hogy majd állásinterjún is emiatt nem fogok kapni munkát.
Elhatároztam hogy gyűjtök egy fogszabályzóra. Viszont szerintetek addig hogy lehetne egy kicsivel több önbizalmam? Mert tényleg egyre rosszabbul vagyok.
Köszi a válaszod!
Nekem is egyedül ezzel van bajom magamon. Volt barátom is. Ő is így fogadott el engem. De nem érzem magam így jól sajnos.
Figyelj,akárki akármit mond,ne hagyd magad lebeszélni. Az a fontos,hogy magadnak megfelelj,akármennyire mondják,hogy aranyos vagy így is,meg neked nincs szükséged változtatásra.
Viszont okosabb lett volna ha már egész fiatalon(mondjuk tizenévesen) kezdtél volna ezzel valamit,akkor lehet nem így állnál most magadhoz.
Én sajnálom,hogy emiatt szorongsz,és ismerem a helyzetet. Azt értsd meg,hogy az emberek nagyon nem figyelnek ilyen kis hibákra,mivel a sajátjukkal vannak elfoglalva. Azzal pedig rontassz a helyzeten,ha nem adod önmagadat,nem vagy felszabadult,mivel meglátszik rajtad ha valami nem okés.
Mindenképp kezdj bele a fogszabályozásba,nem késő még:)
Ja,és addig is ajánlom Avianarahl,azaz Sági Evelin youtube csatornáján a "fogvlog" sorozatot. Majd meglátod miért. Én drukkolok!
Szia! Köszönöm a biztatást neked is!!:) Jól esik!
Megmondom őszintén, az éjszakai fogszabályzó után nekem nagyon elment a kedvem az egésztől. Igaz akkor még kicsi is voltam és nem fogtam fel miért lenne fontos ez. 2 évig volt éjszakai. Szinte semmit nem használt. Cserébe állandóan felsértette belül a számat, vérzett, alig tudtam betenni. Mikor azt befejeztem megutáltam az egészet .. persze most már nagyon nagyon bánom :) Talán ezért vagyok visszahúzódóbb is ... ha nem lenne ez a dolog lehet máshogyan álltam volna a dolgokhoz, emberekhez és boldogabb lennék most.
Mindenképpen megcsináltatom a fogaim. Ezt elhatároztam.
Amit pedig ajánlottál megnézem.
Legyen szép napod!
Örülök,hogy segíthettem:)
Nekem 4 évig volt éjszakaim,aztán két hónappal ezelőtt állandó fogszabályzós lettem:)
De irigyellek!!
Biztosan nagyon nagyon szép mosolyod lesz!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!