Emocionális zavarokat érzek, mintha megszállott lennék. Idegen entitás (ok) tart (anak) fogva. A félelem mindennapos egyfajta megfelelési kényszertől űzött életet élek. Kérdezem: Van ebből kiút?

28 és fél éves, kamasz természetű. megrekedtem egy olyan világban, ami egyfelől csábított, égtem tőle, majd kiégetett és elfajulva esztelen vélt "örömökbe" hajtott... ez a kábítószer egyik következménye is és a gondolatvilágom keltette abszurd világnézet. barátaim nincsenek rosszak az emberi kapcsolataim egyedül a családom képes elfogadni de ők is flúgosnak tartanak csak azzal a különbséggel, hogy azt hiszik nem szenvedek, nem tépelődök belül. Sírok is ha kell és elérzékenyülök szeretetteljes dolgokon, de haragom is végtelen ha valaki "igazságtalanul" kihasznál. Illetve annak vélve... kérdezz ha még kiváncsi vagy. bocsánat de azt nem mondom el mivel foglalkozom, mert félek hátha felismernek

a munkámat csak viszonyított kényszerből hiszem hogy szeretnem kell, de nem sok örömet okoz. Jelenlegi hitrendszeremből nézve az okozna örömet és megtisztulást ha az embereknek misszionáriusi munkával segíthetnék. De a munka is büdös számomra, rengeteg dolgot rangon alulinak érzek, pedig nem vagyok én senki nincsenek kimagasló képességeim, hülyének nem tartom magam de leereszkedni sokkal kényelmetlenebb mint "valamikor". Nagyon sokféle helyen dolgoztam, sokféle munkát legfőképp betanítottat, de soha nem éreztem hogy ki tudok bontakozni benne. Jelenleg továbbképző tanfolyamot csinálok félretett pénzből munkanélkülin vagyok még 2-3 hónapig ha jól mennek a dolgok. Azért mondom így mert a család összehozott egy szakmámba vágó munkahelyet Ausztriában csak kint kellene lakni és hétvégén hazajárós... most nagyon jó hogy egy kicsit szabad vagyok a kötöttségektől de tudom nem lehet ez így rendjén, azért nem vagyok hippi de szeretni akarom az életem és nem azért dolgozni hogy "éljek"

Jézus egyházához tartozom, jobban mondva az énképem helyére az Övét próbálom emelni ami sikeres mert erre bizony mindenki képes. Én így gyakorlom a hitemet. A hittanos jelzőt azért írtam magamra mert így könnyű elképzelni a vallási eszmémet. Nem járok templomba, lehet hogy kellene, majd ezt is kipróbálom. Nem kenyerem a képmutatás, habár nap mint nap elkövetem, de ebből is csiszolódom. A helyzetem és a kilátástalanságom azt sugallja hogy elvesztettem a magamba vetett bizalmamat, mert rájöttem, hogy gyenge esetlen ember vagyok. Hiányzik a régi eszménykép, amikor az emberek valódi hitből borultak le Isten előtt és szeretetből tették nem inkvizíció parancsára. Nem tetszik a modern világ, habár jobb és szebb, de elfolytja az ember valódi eszméit. A sokaság és a minduntalan változékonyság a káosz legmélyét eredményezi. Vissza kell térnünk Istenhez, vagy a vesztünkbe rohanunk.

Köszönöm az előző kommentelőnek, mert erre én magam bizony nem jöttem rá. Utána néztem, nem vagyok valami hipochonder alkat (egy kicsit azért de:)), de szóról szóra igaz rám a hiperszenzitív kórkép. Már csak az a kérdés: hogy boldogulhat egy ilyen kaliberű ember, akinek maga az élet is teher...??? :/