Hogyan tágíthatnám a látókörömet?
Van egy ismerősöm, akit nagyon csodálok. Több művészetet is űz, és nagyon jó bennük, magabiztos, nagyon intelligens, mindenről van véleménye és azt nagyon szépen ki tudja fejezni szóban is és írásban is, emellett nagyon vicces is. Ha beszélünk egy dologról, akkor azt sok más dologgal össze tudja kötni, nagy rálátása van a világra és széles a látóköre, nagyon művelt (legalábbis véleményem szerint). Én is szeretnék ilyen lenni, de úgy érzem lehúznak a mindennapi dolgok. Pl. szeretek kiállításokra járni, filmeket nézni, színházba járni, olvasok is, de a véleményemet nem tudom normálisan megfogalmazni. Ha elolvasok egy elemzést, kritikát, akkor azt érzem, hogy ez valahol ott lappangott bennem is, csak nem tudtam felszínre hozni, kifejezni magam. Szeretnék érzékenyebb lenni a világ dolgaira, politikában kicsit jártasabbnak lenni, és érteni a művészetet, felszabadítani magam és talán többet alkotni... de a mindennapi dolgok lehúznak, pl az önértékelésem, a tanulnivalók a suliba, stb. és ezek a gondolatok, érzések úgy lekötnek hogy valahogy nincs időm ilyenekkel foglalkozni, pedig szeretnék. A nap végére úgy elfáradok, hogy csal aludni van kedvem, pedig szeretném beleásni magamat egy hírportálba, hogy mindennek utánanézhessek, vagy sok regényt elolvasni.
18L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ki kell használni a hétvége minden eggyes percét! :)
Amúgy ne aggódj mindenki hulla hétköznap.
20F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!