Valakinek van ötlete?
Ezt a kérdést azért írom mert már nincs elég erőm hogy tovább menjek.
Remélem végig olvasód előre is bocsánatot kérek ha lesznek benne hibák vagy kicsit zavarós lesz.
A legelején kezdem így talán jobban érthető a történetem.
Mikor megszülettem az orvosok megállapították hogy a két szívkamrám között lyuk van.
Ezért 2 évesen megműtöttek ami az orvos szavaival majdnem tökéletes lett .
Már ekkor különböző életet éltem mind a korombeliek .Mindig a kórházba szaladgálás kontroll vizsgálatok stb.
Akkor gyerek szemmel nem sokat értettem csak úsztam az árral mert azt mondták akkor én is egészséges lehetek.
Persze őrültem ennek mert gyerekkori álmom volt hogy pilóta legyek persze korán rájöttem hogy a nem az nem .
Eközben vidékre költőztünk Szerencsére ha más nem is de az anyagi helyzetünk jó
óvodába így egy apró falusi óvodába jártam.Általában már itt is egyedül voltam mivel az egészségi állapotom miatt vagy kórházba kellet mennem vagy betegeskedtem mert az immunrendszerem csapnivaló.És persze nem csinálhattam megerőltető dolgokat
labdázás közös biciklizés kidobó stb. Általában rajzolgattam vagy kinex eztem meg tengernyit legóztam.Általában otthon is ilyen dolgokat csináltam.A szüleim általában dolgozta apukám külföldi építkezéseken nehéz gép kezelő volt ez jól fizető állás.
De úgy volt hogy 2 hét ott 1 itt .Anyukám fodrász így a nagyszülők támogatásával jól éltünk. Nekem ez annyit jelentet
hogy az anyai nagyszülők figyeltek rám amíg anya dolgozott.Így teltek a gyerek éveim de az ért ennyit még kilehetne bírni.
Eközben a papám kapott egy enyhébb agyvérzést aminek következtében lebénult a bal lába .
Egy házban éltünk így könnyebb volt gondozni az állapota egyre romlott az évek során így az egyik lábát is amputálni kellet.
Bár ö jól viselte még így is mindig mesélt a régi időkről mikor katona volt és sok minden másról is én pedig nagyon szerettem a történeteit .
Általánosba is vidéken jártam ilyenkor már kicsit jobb volt mert csak havonta 1 szer kellet kontrollra mennem és nem is voltam annyira beteges .
Persze a megerőltető dolgok itt is ki zárva pl tesióra foci sportok. A többiek nem ismerték ennek az okát csak tudták hogy én a gazdagék gyereke vagyok akivel valami nem stimmel.
Ezért itt is ha tehették elkerültek.Én pedig nem akartam ezt így elmesélni mert nem akartam hogy sajnálatból barátkozzanak velem.
Mert eddig ha pl ritkán élményfürdőbe mentünk és valaki meglátta a műtétek hegei a mellkasomon mind azt mondta szegény kisgyerek.
Én pedig ezt utáltam .Így arra jutottam ha csak ilyen barátaim lehetnek Inkább leszek egyedül.
Azt gondoltam majd középiskolában úgyis új osztályom lesz.A problémám akkor kezdődött mikor arra mentem haza hogy a papa újabb agyvérzést
kapott és bevitték a kórházba .Mivel a mama és a szüleim már bementek vele egy közeli ismerős volt velem otthon aznap .Későeste azzal a hírrel jöttek haza hogy meghalt .Akkor nagyon szomorú voltam mert egyik története végén azt mondta akkor fogsz megérteni igazán mikor már meghaltam Akkor ott valami eltűnt belőlem.
Az évek során egyre nőtt bennem az üresség tejesen egyedül volta mivel azt a kevés kapcsolatomat ami volt szándékosan vágtam el.
És kezdte külső szemlélőként nézni a világot (MAGÁNYOS MEGFIGYELŐ )így tekintettem magamra .Amikor 13.éves koromban a mamám is meghalt
Csak annyi mondta anyának aki nagyon szomorú volt hogy "gondolhattad volna".Azt hiszem ekkor ütőt meg igazán először életében
és annyit mondott Te tényleg az én fiam vagy .Én nem szóltam csak annyit gondoltam emberek. És az üresség még nagyobb lett bennem.
Így teltek el az általános iskolás éveim .
Otthon mindig az internetet bújtam de nem játék vagy ehhez hasonlok .Általában olvastam vagy filmeket sorozatokat néztem .
Minél többet akartam tudni a világról .Kedvenceim a csillagok voltak mivel kevés volt a lég és fényszennyezés nyáron gyönyörű volt az éjszakai égbolt. Akkori elvem őrülők hogy egy ilyen csodás világban élhetek az emberek ellenére is ezt gondoltam akkor.
Ezen a ponton alakult ki a mostani személyiségem .Ami olyan mint a fekete lyuk közepe Azt a kevés dolgot ami kedves volt számomra egy helyre gyűjtöttem és körbevettem az ürességgel.
Így bármilyen külső behatás sem tudja elérni mivel elveszik a semmiben .Ezért innentől mindegy mi történt ki mit tett mondott kibírtam.
Teltek az évek én pedig az internet segítségével sok tudást gyülytöttem .Az embereket már nem utáltam inkább szántam .Na meg sajnáltam hogy én is csak egy ilyen ember vagyok.
Eközben középiskolás lettem mivel egyik iskolának sem láttam értelmét abba mentem amelyik a legközelebb van így vendéglátó idegenforgalmi szakközépiskolában kötöttem ki .
Hát pont nem az én személyiségemnek van kitalálva.Amit a legjobban utálok benne az a képmutatás amikor alapból nemszeretem az embereket de szép jó napot kell köszönni
persze valami mosolynak látszó dologgal az arcomon.Mondjuk ez az iskolásdi sem érdekel különösebben elvégzem addig sem zaklatnak miatta az emberek.
A ház amiben élünk egyre nagyobb lett .Általában agyával ketten vagyunk mikor apa dolgozik. Néhány kivétellel jól megvagyunk .Most hogy már ki értem az alagútból és mivel már nincs mit elvesztenem a jelenlegi helyzetem stagnál.Egyetlen célom hogy a jövőben .Hogy ebben a világban ahol az emberek többsége csak egy üres sablon karakter .Saját magamért éljek .Amit elvesztettem azt már nem kaphatom vissza .De ha saját magamért élnék akkor biztos mosolyogva halnék meg. Viszont ha félig nem változom meg saját magam akadálya leszek .Ebben kérem a segítségeteket. Nem várok csodát ettől az oldaltól de nincs mit veszítenem ezzel .Kérlek titeket a ne sajnáltasd magad válaszoktól kíméljetek.Minden más választ örömmel fogadok
köszönöm hogy végigolvastad
Ennyi olvasás után pihentesd az agyad egy kis zenével :)
https://www.youtube.com/watch?v=2erCU87gCJE
https://www.youtube.com/watch?v=ig_e7yGatM4
https://www.youtube.com/watch?v=ekZ0wnzHGqU
válasza: válasza:Én hasonlóan gondolkoztam egy ideig mint Te, és ismertem is ilyen embert. Azt kell mondjam, ez a legrosszabb, amit tehetsz. Miért? Mert bele fogsz fásulni és boldogtalan leszel. Mutatsz egy maszkot, és az embereknek fogalmuk sincsen arról, hogy ki vagy valójában, ezáltal maximum a maszkodat szerethetik, de az pedig egy hazugság. Ahogy az előttem lévő is írta, nyiss. Nyiss az emberekre, nem is tudod, mennyi jó ember van. És annál szebb érzés tényleg kevés van, amikor megtalálod azt, aki igazán szeret téged önmagadért, megért (tényleg megért), és érzed, hogy rá tényleg számíthatsz és bízhatsz benne, törődik veled, és igazán fontos vagy neki. Ez már ritka, de ha megtalálod, akkor elmondhatod, hogy boldog ember vagy. Ennek ellenére én is szoktam sokszor szemlélődni, és szánni az embereket, mosolyogni rajtuk, hogy mennyire szánalmasak tudnak lenni, viszont tényleg vannak őszinte és jó emberek, csak meg kell őket találni. Akkor ne fogsz ürességet érezni, és magányt. Ha valaki mellett magányt érzel: akkor az nem a megfelelő ember.
De első körben ezt magadban kell rendbetenned: próbáld megteremteni a belső harmóniádat, az egyensúlyt - járj sokat természetbe. Hidd el, hogy a világ, és az emberek nem is annyira borzasztóak. Légy nyitott, és minden menni fog magától. A kedvesség pedig agyban dől el: nekem is nehezen ment, és minél többször erőltettem magamra azt a bugyuta vigyort, annál könnyebben ment, és végül észrevettem, hogy már magamtól mosolygok. Ha úgy állsz az emberekhez, kedvesen, jóindulattal, akkor egyrészt ők is kedvesek lesznek veled, és nyitottak, másrészt szépen elkezd átalakulni a szemléleted. Gondolj bele mennyi ember él a földön, és mindenki csak ember, akinek lelke van. Mindenkinek vannak gondjai, és mennyire jól tud esni egy kedves, őszinte mosoly.
Nem halnál meg mosolyogva, hiszen eszedbejutna megannyi elvesztegetett lehetőség. Próbáld átértékelni az életed, de szólok, a változás nem jön egyik pillanatról a másikra, a változás lassú, és néha, fel kell adni bizonyos dolgokat - viszont annál sokkal gyorsabb, főleg ha elhatározod magad, mint gondoltad.
válasza: válasza:És még valami: Az életben mindig akadnak majd nehézségek, mindig lesznek leküzdhetetlennek tűnő akadályok, de ettől élet az élet, hogy továbbmész. Ha elbuksz igenis felállsz, leporolod magad, és lépsz előre kettőt, s meg fogsz lepődni, milyen gyorsan tűnnek el a viharfelhők és kezd előbújni a Nap. Ne felejtsd el, minden agyban dől el. Minden. A hozzáállásod, a meglátásaid, a gondolataid, a hangulatod, hogy mennyire tapos laposra egy probléma. Legyél mindig optimista, vagy reális. Időnként akár pesszimista, ha az visz előre - sosem lehet tudni.
Az érzéseink nem agyban dőlnek el, viszont tudjuk őket valamelyest szabályozni - ez pedig a tartás. Sok sikert, várom, hogy válaszolj :)
válasza:Tudom hogy régen írtam ki.de most újra kedvet kaptam hozzá .Elösszöris köszönöm a válaszokat .Második válaszoló tényleg van amiben hasonló a véleményünk viszont más életet élünk (nem kötözködős hangsúllyal)
Amit az emberekről írtál nagyrészt én is osztom .Ezért is szomorít el hogy körülöttem nincsenek olyan emberek.Nekem balszerencsémre arra a tényleg megért emberre lenne szükségem ami ugye ritka .
De szerintem ha egy erőltetett mosoly okán leszünk kedvesek akkor az a kedvesség és hamis .
„Nem halnál meg mosolyogva, hiszen eszedbejutna megannyi elvesztegetett lehetőség.”
De amit elértem életemben azt saját erőmből tettem
és a saját utamat járva meghalni nem lehet olyan rossz dolog .Főleg napjainkban .Nem kötekedés céljából írok így is örülők hogy kaptam válaszokat .
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!