Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Hogyan legyek jobb ember? Mit...

Hogyan legyek jobb ember? Mit tegyek, ha már most megutáltam magam?

Figyelt kérdés

Nem érzem magam becsületes, bátor embernek. Úgy érzem, alamuszi és megalkuvó vagyok. Elmondom, miért érzem ezt:


Akkor alakult ez ki bennem, mikor kiskamaszként atrocitások értek. Pár gyerek fél évig rámszállt, és én nem tudtam hatékonyan visszavágni. Ezen azóta nem tettem túl magam. Nem azokon, amik történtek, hanem azon, hogy nem mentem nekik, nem álltam ki eléggé magamért. Azóta nem működik az életem.


Nem vettem komolyan a saját érdeklődési köreimet. Állandóan mások vélt véleménye szerint éltem az életemet. Sok lehetőséget kihagytam, mert nem mertem lépni.


Ezenkívül a magánéletemben is gondok vannak. Soha nem bírtam olyan lányt szerezni, amilyenre igazán vágytam. Most találtam valakit, de úgy érzem, nem vonz eléggé külsőre. Pedig ő belém van esve. Elvileg együtt vagyunk, de érzi, hogy valami határozatlanság van bennem. Ritkábban találkozunk. Emellett pedig rendszeresen beszélgetek (leginkább fb-on) egy másik lánnyal. Ő nem tudja, hogy van barátnőm. Nem tudom, hogy ezt a kapcsolatot meddig van értelme húzni. Úgy érzem, a becsületes dolog az lenne, ha ezt mind elmondanám neki, de nem merem. Félek véget vetni neki, mert ugyanakkor érzelmileg már kötődöm hozzá valamennyire... nem tudom, mennyire szemét dolog, hogy közben beszélgetek egy más lánnyal. Tisztességtelennek érzem magam miatta.


Sok hasonló dolgot tettem, de leginkább magammal szemben követtem el ilyen bűnöket. Nem tiszteltem a vágyaimat eléggé. Úgy képzeljétek el, hogy 3. éve csinálok egy olyan egyetemet, amit utálok. Lett volna olyan dolog, amit szerettem volna kipróbálni, és tudom, hogy tök jó lettem volna benne, de nem próbáltam ki.


Úgy érzem, mintha lenne valaki, aki felülről figyel, és folyamatosan jegyezné ezeket a kis gyarlóságokat. 23 éves koromra már öregnek, elhasználtnak, megtörtnek érzem magam. Úgy érzem, túl sokszor voltam túl gyáva merni, és lépni, és már annyira összezavarodtam, hogy nem tudom, mi a jó döntés, és mikor van az, hogy csak görcsösen magamra akarok tukmálni valamit.


Hogyan váljak jobb emberré?


2015. szept. 18. 22:33
 1/3 A kérdező kommentje:
Nem tudom, mennyire érződik ki a soraimból, de egyszerűen semmibe nem bírok belenyugodni, mindig mindenre rágörcsölök. Félek, hogy rossz döntést hozok. A félelem meg rendszerint rossz helyekre visz.
2015. szept. 18. 22:36
 2/3 anonim válasza:
A döntéseidet alaposan gondold át es addig ne hozd meg amíg biztos nem vagy benne hogy ez így jó neked. A barátnőd és a fb-os lány közül pedig döntsd el hogy neked ki a fontosabb. Vagy ha egyikőjük sem akkor várd meg az igazit. Nem feltétlenül a 20-as éveidben fog eljönni. Amit szeretnél azt próbáld ki és ne félj visszavágni másoknak ha bántanak. Gyűjts önbizalmat. Legyél nyitott az emberek felé, ne legyél visszahúzódó. Próbáld meg magad mindig figyelemeztetni ha észreveszed, hogy a rossz úton jársz.
2015. szept. 19. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:

A legjobb ha csak is magadra meg az érzéseidre halgatsz tedd azt amit szeretnél.


Ha tanácsot kapsz fontold meg de te magad dönts h jó neked vagy sem.

Élj a jelenben, ne élj multban se a jövőben.


Remélem segítettem

2015. okt. 2. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!