Pszichológusok, szerintetek ezt hogy kell értelmezni?

Sziasztok!

Nemrég azt olvastam egy könyvben (Személyiségelméletek), hogy napjainkban háromféle embertípus van:

1. aki az aktív ingerekre képes produktívan reagálni, így sosem unatkozik,

2. aki unatkozna, de folyamatosan leköti magát ingerekkel, így nem kezd el unatkozni, és

3. aki folyamatosan unatkozik az ingerek ellenére is. A kérdés az, hogy az első két csoportot hogy lehet megkülönböztetni? Mit jelent az aktív inger és a produktív válasz? Az ember maga dönti el, hogy mit tekint aktív ingernek? A produktív válasz valami aktív cselekvést jelent? Aki nem kap aktív ingereket, amire produktívan reagálhat, az csak elkezd unatkozni, akkor meg mi különbözteti meg a második csoporttól?

Én mindig olyan voltam, aki kevés ingerrel is elvolt, tipikusan az a zenehallgató-olvasgató, töprengő fajta, el is könyveltem magam introvertált és melankolikus személyiségtípusnak. Tudatosan hagytam, hogy megmaradjon valami bennem a gyermeki mindenre rácsodálkozás képességéből. Úgy éreztem, így sokkal érdekesebbnek látom a világot mint a legtöbb kamasz és felnőtt. És nagyon jól éreztem magam. Egészen eddig a nyárig, mert - bár a körülményeim nem változtak - most rádöbbentem, hogy talán aktívabbnak kellene lennem, vagy ilyesmi. Az a kérdés merült fel bennem, hogy vajon eleve ilyen vagyok, ilyen szemlélődő típus és minden rendben, vagy csak így alakultam hozzá az ingerszegény környezetemhez; ezzel leplezem az unalmamat. (Tehát gyakorlatilag az egyes és kettes csoport között hezitálok.)

Ezenkívül itthon egyre csak nyomasztó gondolataim támadnak a jövővel kapcsolatban, hogy csak vegetálok, magányos/fásult leszek, mi lesz 30 év múlva stb. pedig tudom, hogy teljesen elégedett voltam az eddigi életformámmal, mikor még suliba jártam. (Most érettségiztem, ezután OKJ-re fogok járni 2 évig, szóval más közösség lesz) Tudjátok, élveztem hogy emberek nyüzsögnek körülöttem, még ha csak felületes kapcsolataim is voltak velük, de volt egy pozitív hangulata az egésznek. Ez a közeg és a néhány közeli barát, családtag teljesen kielégítette az emberekkel való kapcsolattartás iránti igényemet. Pozitívan láttam a jövőt. Most viszont lehet, hogy ezeken a forró, eseménytelen nyári délelőttökön túl sok időm van gondolkozni.

Tudom hogy túl sokat írtam, bocsi, de jó volt végre kiírni ezt magamból, és bízom benne, hogy egy külső szemlélő talán jobban meg tudja ítélni a dolgokat, mint én. Előre is köszi a választ!