Jobban tudjuk értékelni a jót ha már volt rosszban részünk?

Nekem nem volt túl vidám gyerek korom felnőttként tudom értékelni ha békén hagynak.

Meg ha hagynak aludni az a napi 12 óra jót tesz.

A baráti társasághoz nem tok hozzászólni sose voltam társasági ember, programokat meg szervezek magamnak.

Meg a csendet nagyon tudom értékelni.

Nem feltétlenül van minden összefüggésben, amit írtál. Van, aki szeret sokat egyedül lenni, a gondolataival, és nem vágya, hogy a társaság közepe legyen. Azzal a példával szemléltetném, hogy vannak emberek, vegyük most Hitlert. Kiáll a pódiumra és egy egész nemzetet harcra buzdít, ahogy senki más. De neki van egy jobb keze, aki megírja neki a beszédeket, amikkel világot hódít. Róla azt sem tudja a legtöbb ember, hogy létezik, de neki pont így jó. Csendben a háttérből alkot, mert neki így komfortosabb.

A párkapcsolat is érdekes kérdés. Aki egyszer megégette magát, úgy igazán, az utána jóval zárkózottabb, és talán sosem lesz olyan őszinte, mint egykoron. Természetesen ha baráti vagy párkapcsolat terén rátalál egy ilyen ember a számára tökéletesre, azt mindennél jobban tudja értékelni.

Valakinek igen, valakinek nem. Nézd, van olyan, akiknek egész életében rossz volt, és ő még rosszabbakat tesz mással, mint amit ő kapott egész addigi életében. Aztán van, aki mindent megkapott, szépen beszéltek vele, mégis gonosz lett, és nem értékeli a jót. Van, akivel sok rossz történt, és eldönti, hogy ő ilyen sosem lesz, mindig jó marad. És van, akivel mindig jók voltak, és ő is jó marad.

Az, hogy ki rossz és ki nem, az nem minden esetben függ attól, hogy milyen a környezet. Valaki már 2 évesen verekszik, pedig sehol nem látott verekedést. Az hogy ki hogy viselkedik, az az IQ-tól és az EQ-tól függ. Az egyik a szellemi intelligencia, a másik az érzelmi intelligencia.

Ha valaki nagyon okos (magas az IQ-ja), de nagyon kicsi az EQ-ja, akkor jót tesz, de csakis azért, mert érdeke. Azaz kedves, jószívű, de mondjuk ahogy hatalomra kerül, vagy ahogy megteheti gonosz lesz. Mert ott már az az érdeke, hogy gonoszkodjon. És mivel alacsony az érzelmi intelligenciája, ezért fel sem fogja mekkora bűnöket követ el. Aztán van, akinek magas az EQ-ja, és alacsony az IQ-ja. Az mindenkivel jó, átérzi mások fájdalmát, de nem képes rosszat tenni, még akkor sem, ha azzal tesz rosszat, hogy nem vág vissza. Pl. nem védi meg az öccsét csak azért, mert nem akar bűnt elkövetni. Még csak eszébe sem jut, hogy megbeszélje a dolgokat. Egyszerűen úgy gondolja, hogy akkor tesz jót, ha kimarad az egészből.

Aztán van olyan, akinek mind az IQ-ja, mind az EQ-ja alacsony. Azok az emberek azok, akik azt tartják menőek, aki rossz és gonosz. Nem hajlandók normális ember mellé leülne, mert szerintük az gáz, az a kemény, hogyha bűnözőkkel barátkoznak. Rosszak, de a szellemi képességük sem valami jó. Ha valaki jót tesz, akkor szinte el sem tudják képzelni, hogy az az illető hogyan is tehette azt, mert meg vannak győződve arról, hogy a rossz emberek a normális emberek. És akkor is rosszak, ha emiatt kár éri őket. Ezeket egyszerűen mazochistának is lehet tekinteni, hiszen a legtöbb saját magának is kárt okoz a viselkedésével. És van, akinek az IQ-ja és az EQ-ja is magas. Ezek azok, akik lediplomáznak, és rendesek maradnak. Nem akarnak mások kárára gazdagok lenni, és csodálkoznak rajtuk a többiek, hogy még sosem volt gyorshajtásuk.

"Kell-e, szükséges-e a rossz ahhoz, hogy tudjuk értékelni a jót?"

Nagyon is kell. Különben nincs összehasonlítási alap. Az éhes embernek ízlik a zsíros kenyér is, a jóllakott ember a roskadásig pakolt asztaltól is elfordul.