Te voltál már úgy egy "kapcsolatban", hogy úgy érezted a közönyösség ezerszer nagyobb probléma, mint másokat foglalkoztató tipikus problémák "megcsalás, veszekedés, stb. "?

Alapjábavéve úgy gondolom, hogy olyan jellemem van, hogy nagyon könnyen túl tudom tenni magam kapcsolatokon, mert annyira nem ragaszkodom másokhoz, és nem függők mások véleményétől, azért veszekedések nem szoktak annyira kiakasztani, vagy elbizonytalanítani, ha valaki bunkóbban viszonyul hozzám, mégis néha olyan kapcsolatoktól kileszek, ami úgy végződik, hogy valaki egy ideig egyáltalán nem keres, miközben azt sem tudom mi baja, mégis azt hazudja, hogy tart hozzám, minden oké stb., nem tudjuk megbeszélni, hogy mi a baj, de közben van egy olyan ingerem, hogy megbántsam őt, mert ezt a közönyösséget elviselhetetlenebb tulajdonségnak tartom mindennél, ha megcsalnának vagy bármi még az is elfogadhatóbb lenne egy kapcsolatban. Ilyenkor a másik mintha úgy élné meg, hogy "ő semmit sem csinált", mégis a legellenszenvesebbnek tűnik, és nincs amit kezdenem ezzel a benyomással, mert tudom, hogy hiába vetem a szemére. Ha megbántom ilyenkor, akkor jogosnak érzem, bár el sem tudom képzelni, hogy éli meg, és utána talán rólam állítja be, hogy én voltam gonosz.

:)