Hazatérőben külföldi önkétességből, volt már valaki hasonló helyzetben?

Egyéves önkéntes szolgálatomat töltöm, lassan hazatérek. Viszont annyi minden változott és átértékelődött, hogy egyáltalán nem tudom tisztázni magamban a vágyaimat és lehetőségeimet és még ha el is határozom magam, három nap múlva teljesen elbizonytalanodok.

Először is, megismerkedtem itt egy fiúval. Két év után ez az első normális kapcsolatom, amiért tényleg érdemes dolgozni. Vannak terveink a jövőre,

Másodszor, itt nagyon "kidomborodott" a családcentrikus énem.

Egyrészt gyerekkorom óta anya akartam lenni és most gyerekekkel foglalkozom. Másrészt ez a fiú is nagyon családcentrikus. Van egy két éves öccse, látom hogy bánik vele, velem, az anyjával, nagyszüleivel meg úgy általában a családdal, tényleg fantasztikus, talán még nem is láttam élőben ilyet.

Másrészt sokkal jobban kötődöm az otthoniakhoz is, a szülővárosomhoz is, így hiába találnék máshol munkát sokkal rosszabb lenne még egyszer kiutazni. Ugyanakkor rettegek attól, hogy mi vár otthon rám munka terén.

Harmadik, hogy pont ennyire szeretnék tovább utazni is, viszont ebben a fiú egyáltalán nem partner. Folyamatosan izgatja a fantáziám, hogy milyen lenne Ázsiában, vagy a Közel-Keleten dolgozni.

Egyrészt vérszemet kaptam ettől az évtől, másrészt nem akarok egyedül maradni. Nem vagyok társfüggő, de a szoros kapcsolatok igenis hiányoznak és ezt nem lehet megteremteni országok közötti válogatásokkal és nemzetközi barátokkal, akik úgyszintén csak egy időszakot töltenek velem.

Nem tudom hogyan rendezzem soraimat, ebben a bizonytalanságban teljesen szétcsúsztam már.

24/L