Fontos. Egy meg nem értett (lélek) művésznek tartom magam. Lelki társaimnak "érzem" Nero császárt, de Caligulát is. Valóban őrült vagyok?

Gyakran a múltban élek. Nagyon kedvelem a történelmet, főleg az ókort, esetleg még a középkort. Nem csak a rómaiak érdekelnek, hanem a kelták, szkíták (őseink), vikingek is. Kedvenc zenei műfajom a metál. (Azon belül: folk/pagan/death/viking/black, illetve a symphonic.) Néha komolyzenét is hallgatok, nagyon beleélem magam.

Odavagyok a természetért, azon belül főleg a hegyvidéki erdőkért, és a madarakért. Néha szoktam fotózni. Bizonyos fokú spiritualitás is jellemez, - persze -, ez alatt nem azt kell érteni, hogy hiszek az Ezo TV-s zagyvaságokban, hanem ennél sokkal "mélyebb" és összetettebb a dolog nálam, amely több szálban kapcsolódik a történelemhez/ősökhöz.

Rengeteget filozofálgatok.

Több tekintetből is távol áll tőlem a mai, modern világ. (Nyilván, ennek a kornak is meg vannak az előnyei, mint például, hogy egyáltalán kényelmesebb az élet, vannak számítógépek, (stb.) de ezekhez társulnak hátrányok is, mint mindenhez az életben.)

Ha például: látok velem hasonló korú fiatalokat, akik bandában járnak, hangoskodnak, és szlenget használnak, valahogy kellemetlenül érzem olyankor magam. Tőlem annyira idegen ez a magatartásforma. Már óvodás koromban elvonultam a többiektől a fák közé, és bogarászgattam, elmélkedtem, vagy sírdogáltam. A felnőttekkel viszont szerettem beszélgetni. Sokan és sokat bántottak. Mindig is mániákus voltam, egy adott téma iránt a végletekig, betegesen érdeklődtem/rajongtam, és ők jobban megértettek.

Amióta eszemet tudom, pszichés problémáim vannak. Sok orvosnál jártam, de nem tudtak segíteni. A következő betegségeket állapították meg: kényszerbetegség, autizmus, skizofrénia, depresszió, paranoia,...

Egyik nagy problémám, hogy alkalmanként nehezen tudok uralkodni magamon, bár ez "idegeneknek" nem tűnik fel, hanem csak családtagok számára ismeretes (olyankor a szekrénynek is nekimegyek). Üldözési mániám is van, például régebben attól féltem, hogy édesanyám megmérgez, és az utcán gyakran láttam "gyanús személyeket". Mostanában egyre több a gyűlölet bennem, és előfordul, hogy nagyon agresszív/gonosz gondolatok-érzelmek kerítenek hatalmukba, de szerencsére, leküzdöm őket.

Mások szemében esetleg annyi tűnhet fel a betegsége(i)mmel kapcsolatban, hogy esetenként vannak kényszeres rángatózásaim, a beszédem "zavart/zaklatott", és (néha) ugyanazt a témát többször ismételgetem, természetesen mindig másképp megfogalmazva. Úgy érzem, el vagyok tévedve. Lehetséges, hogy megalomániás vagyok, mert kicsi az önbizalmam, és azzal ellensúlyozom. Gyakran beszélek magamban.

Van egy tulajdonságom, amelyet egyenesen szégyellek: a lustaság.

Bár tudom, hogy erről nem tehetek, és gyerekesen/lányosan hangzik, de utálom a külsőmet, mert legszívesebben szőke/vörös hajú, világoskék szemű lennék, sűrű szakállal, legalább 190 cm-es magassággal. Ahelyett pedig: barna hajú, sötétbarna szemű, 183 cm-es vagyok, szinte semmi arcszőrzettel, ráadásul el is híztam az utóbbi két évben.

22 éves leszek hamarosan, de már annyinak "vallom magam".

(Az előbb felsoroltaknál jóval többet tudnék írni magamról, a "betegességemről" is.)