Mi van velem, ez normális?

Az egész napom egy rémálomból ébredve kezdődött. Mondjuk nem teljesen mondanám annak. A lényeg, hogy az álmomban is bebizonyította az apám, hogy van miért utálnom. Annyira emlékszek belőle, hogy torkom szakadtából, sírva ordítottam el magamat az utcán, sötétben, hogy ne létezzen. Persze ennél ezerszer csúnyábban. Így kómásan felkeltem, és indult a nap. A szüleim csak rosszabbítottak a helyzeten, így lejjebb zuhantam. Sírhatnékom is volt, de utálok sírni, így visszafojtottam, mint általában. Unott voltam teljesen, nem volt kedvem semmihez. Ha ez lényeges egész nap Katatoniát hallgattam. Amúgy ilyen művészféleségnek készülök, így olyan suliba is járok.... és mivel már régen festettem, gondoltam most itt az idő. Kaptam egy feladatot, hogy egy zenét fessünk le. Ugye úgy, hogy indítsuk el, és ami eszünkbe jut szín, azzal kezdjük...de nem szükséges, hogy ábrázoljon valamit. Így nekiültem, és a sötétkék, a narancs, fekete és fehér szerepelt. Meg amiket ebből kevertem: lila

Tulajdonképpen nem volt semmi, nem gondolkozta, csak festegettem, és kicsit puffogtam, mert nem fedte mindig jól az egyik szín a másikat. Majd elkezdtem feketét is beletenni (eddig csak a bal alsóba a hideg színek jobb felső sarokban pedig a meleg színek). Majd egy random mozdulattal fogtam a vízspriccelőt (egy vízzel teli ablakmosó üveg) és az egészet lefújtam. Összefolyt az egész és mint egy bábú, néztem és gyönyörködtem, ahogy lefolyik a festék a lapról. Letörölgettem annyi anyagot amennyit tudtam, majd megint nyomtam rá festéket, megint lefújtam, letöröltem. a végére már feladta a lap, és nem látszódott rajta semmi, csak a fekete folt, ami maradt rajta. Összetekertem és bedobtam a kályhába. Annyira szép volt ahogy elégett. Végignéztem. Pedig tulajdonképpen saját akaratomból tönkretettem egy alkotásomat, és nem éreztem bűntudatot semmi miatt. Eléggé sajnálom magamtól a dolgokat, és nem szeretek pazarolni, de most egy csomó festéket tulajdonképpen elégedtem. Nem éreztem egész nap semmit. Akkor volt valami jó érzésem, amikor néztem, hogy semmivé lesz a lap a tűz miatt. És bevágódott, hogyha ettől ilyen kellemes érzésem lesz, akkor az összes (festős) cuccomat, és az eddig megfestett képeimet bedobhatnám, és attól akkor még jobban fogom érezni magam(?). De nem tettem meg. Utána rá akartam ugrani a tubusokra, hogy minden olyan színű legyen, mint azok. de ezt sem tettem meg. Ezek csak az agyamban játszódtak le, ahogy magam elé néztem. Hoztam be a szobába gabonapelyhet és magába elkezdtem enni, semmit nem gondoltam, csak néztem magam elé, Olyan, mintha egy üres bábú lennék. Olyan furcsa. Még talán az űrt érzem. De nem gondolom, hogy rossz kedvem lenne.

Viszont ez így annyira nem jellemző rám. A színeim is élénkek, ha zenét hallgatok általában valami pörgőset... Mosolygós vagyok, és tudok sokat beszélni, de hallgatni is. Igaz... már egy ideje el akarok zárkózni mindenki elől, és csak magam lenni... de a kolis lét ezt nem engedi meg. Ha itthon vagyok, meg csak viszály van. Olyan, mintha átkattant volna bennem valami. Az egyedülléttel nincs baj, azt eddig is szerettem... már csak a melankolikus személyiségem miatt is... de amiket leírtam.. olyan mintha megőrültem volna... a kezem alkotta dolgokat tűzben látni örömet okozott... nem tudom hova tenni ezt.

Tudja valaki, mi van velem?

Bocsi, hogy hosszú lett. Kérdezzetek, ha valami nem tiszta. De az is lehet, hogy mind ez tök normális, csak mint alany, ezt nem érzem.

Légyszi normális válaszokat... bár szerintem a csipkelődés sem váltana ki semmit belőlem most. ._.

16/L