Mi a véleményetek arról, hogy egy 29 éves férfi úgy él és viselkedik, mintha 18 se lenne?
Főleg lányok véleménye fontos, meg értelmes embereké és persze a nethuszároké is.
Szóval 29 évesen úgy érzem a semmiben lógok. Nem gondolkodok családon, túlzottan a jövőn se, ami nagyon durva, hogy egy ideje párkapcsolaton se. Dolgozok hol sokat, hol keveset, a háztartással felváltva vezetjük egymást, legtöbbször én vagyok az úr, de megesik, hogy legyőz. Sokszor eljárok sportolni, néha szórakozni, olykor a gépen játszok egy héten keresztül napi 8 órákat, van hogy elbújunk a parkba inni mint a gyerekek. Dolgoknak úgy tudok örülni mint egy óvodás. Pl egy csomag rágónak, vagy egy játék puskának, most például annak, hogy egész jövő héten Nintendozni fogunk egy 1992-es konzollal.
17-22 éves lányokkal voltam elfoglalva, akik ledöbbennek a korom hallatán, ennek okán már jó ideje nem is csajozok. Igazából akkor lepődtem meg, hogy ennyire idős lettem amikor közölte egy barátom, hogy 30évesen nem kéne hintázni lemennünk a játszótérre. Azonkívül valszeg a külsőmön is látszik már, hogy nem vagyok fiatal, mert kb egy vagy két éve nem kérnek személyit ha cigit vagy alkoholt veszek.
Szóval az a kérdésem, hogy ez így mehet tovább, majd kinövi magát a dolog, vagy azonnal keresnem kell feleséget és gyerekeket létrehozni és megkomolyodni????
válasza:Szia!
Általánosságban talán elmondhatjuk, hogy a legtöbb emberre, ha az elmúlt 18 akkor felnőttként tekint a társadalom, de ha már a húszas évei második felében jár akkor biztos.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy mindenki úgy is fog viselkedni mint egy felnőtt, főleg úgy, hogy szerintem elég sokfajta meggyőződés lehet arról, hogy mikor is válik igazán azzá az ember.
Véleményem szerint például az ember érzelmi intelligencia terén is felnőhet, viszont ez egyáltalán nem követi logikusan a kort. Az emberek, a társadalom szerint felnőttek 90%-ának az érzelmi intelligenciája egy kisgyerek szintjén van. Lehet ez most nagyon durván hangzik, de hidd el nem elítélni akarom őket és nem is nézem le őket, de ha az ember felnő érzelmi intelligencia terén, akkor nap mint nap szembesül azzal, hogy másik mennyire nem azok. Ugyanakkor ehhez hozzátartozik az is, hogy emiatt nem helyezem soha a másik elé magamat és nem is nézem le, hanem kezelem az ilyen helyzeteket.
Gondolom ez egy kicsit most off-topic-nak tűnt, de arra akartam rávilágítani, hogy sokszor teljesen általános, hogy például egy 29 éves férfi úgy viselkedik minta 18 éves se lenne - ha mondjuk a fent említett dolgokat vesszük.
Összességében én azt tudom mondani, hogy ha jelenleg így érzed jól magadat a bőrödben, akkor miért erőltetnéd rá magadra ezeket? Egyáltalán mekkora esélye van annak, hogy ha nem vágy miatt, hanem mások elvárásai miatt erőltetnéd ezeket magadra (mármint mi másért tennéd most meg), akkor jól sülnének el a dolgok?
Jól érzem magam így, csak pontosan tudom, hogy ez a normálistól elég távol van. Magamra erőltetni leginkább a saját elvárásaim miatt kellene pl házasság, család, gyerek, mert azt gondolom a jövőben ettől leszek boldog, nem pedig a mostani lényem miatt. Elvileg az ember képes megszokni szinte bármit..legyen az akármennyire is szar a hangulatára nézve a jelenben, később viszont attól lehet boldog. Erre jó példa, hogy nem akartam egyedül lakni..és nagyon rossz is volt kb 1évig, de a jelenben már nem tudom elképzelni, hogy ne egyedül lakjak.
Ha tudnám, hogy pár év múlva rendeződik a helyzet az érettségem miatt, akkor ok, de ha tudnám, hogy nem, akkor erőszakosan lépnék fel magammal szemben a jelenben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!