Nekem sosem lesz családom? Van ebből kiút?

Egyre többen riogatnak vele, hogy maholnap 25 évesen egyedül fogok maradni, mert nem tudok megállapodni. Kezdek már én is aggódni magam miatt :S Még sosem volt pasim, randiztam kettővel, de nem fogott meg bennük úgy semmi, sőt menekülési kényszert éreztem... a szüleim eléggé kétségbeesettek hogy nem látnak velem senkit. Mindig kérdezik hogy mikor hozok már haza egy fiút, meg hogy nem kellene válogatnom, megalkudni tudni kell stb...

Amit nem tud senki, hogy biszex vagyok... legalábbis így "diagnosztizáltam" magam, mert már voltam két lányba is szerelmes, de nem lett belőle semmi. Tetszettek már fiúk is, tipikusan azok az "úgysem kaphatod meg" típusúak, szóval ezért lehetek bi. Viszont valahogy úgy érzem nem lennék boldog egy sráccal... nem tudom miért. Tudom hogy meg kell próbálnom, hiszen amíg nem jártam egyik nemmel sem, nem tudhatom hogy kinél lennék boldog. Csak ott van az a KELL szócska, nem tudom hogy jöjjek össze egy sráccal úgy hogy azért fogok imádkozni hogy ne legyen teher az hogy járnom kell vele... Azért szeretnék pasikkal kezdeni hogy a környezetem semmiképp ne vessen ki mert tuti nem fogadnának el. Csak már a szomszédok is összesúgnak a hátam mögött annak ellenére hogy egy nagyvárosban ennek nem kellene jellemzőnek lennie.

De családot szeretnék majd, viszont így lassan 25 évesen már ufónak érzem magam hogy nem jártam senkivel. Van még időm kitapasztalni hogy kivel lennék boldog? Van még időm megtalálni azt akivel családot alapíthatok? Szeretnék gyerekeket, de úgy érzem hogy elkéstem már a kísérletezgetéssel, a randizgatásokhoz, mert hogy nekem már az igazit kell megtalálnom akivel komoly kapcsolatot kell kialakítanom. Vigasztaljatok meg hogy lassan 25 évesen még nem rontottam el az életemet :( Nem tehetek róla hogy érdekelnek a lányok is...

Mit tegyek?