Mi lehet a probléma?
18 éves vagyok és utálom a matematikát. Na gondolom ezzel sokan vannak így. Igen bevallom, már 1-2 éve nem is nagyon töröm magam a tanulással. Valahogy úgy gondolom, hogy hiába törtem magam, akkor sem jött össze. Egyszerűen nem "vágom" a matekot. Általános iskola elsőben még dicsértet kaptam belőle, és végig kitűnő tanuló voltam. Gimiben is tanulás nélkül elvagyok 4-es átlaggal.
Feltűnt, hogy számolás vagy gondolkzoás közben egyszerűen leáll az agyam, mint egy lassított felvétel. És sokszor pislognom kell, hogy visszahozzam magam a valóságba. Mostanában egyszerűen semmit nem értem az órákból. Tudom, hogy többet kéne megint tanulnom, de egyszerűen nem értem hogy mit mondanak az órán. Mert az általában érteni szoktam, megtanulni az más kérdés, de ott helyben megértem. Na ez a mateknál nem működik. Múltkor pl megkérdezte a tanár irodalmon, hogy na hány éves az xy költő ha 1934-ben született és 1991-ben halt meg és egyszerűen nem tudtam megszólalni, pedig szégyenlős az nem vagyok. Úgy szoktam fejben számolni, hogy 34-hez kell még 6 hogy 40 legyen és akkor 40-től van 50 90-ig és plusz 1. De még így is lelassul az agyam teljesen ilyenkor. :S Ha fizetni kell, akkor mindig mindent százszor átszámolok, hogy nehogy rossz legyen. Kedvenc tantárgyaim az angol, irodalom, biológia. Matekból egyedül még a geometrai az ami úgy ahogy...
Legnagyobb megdöbbenésem észrevettem, hogy egy-két éve már a nem matekos dolgokat sem értem! Nem értem amikor törit magyaráz a tanát. Pedig ott nem kell számolni. De nem látom az összefüggéseket. Most lehet azt mondani, hogy tanulnom kéne, meg nem jó az előképzettségem stb. Ami igaz is matekból, mert általánosban olyan tanárom volt aki mindig beteg volt ha meg nem akkor üvöltött. No de a töri a kedvenc tantárgyam volt remek tanárral! Kitűnő voltam belőle. Ha felhoznak egy témát akkor emlékszem hogy nézett ki a füzetemben az oldal ahova leírtam. És mégis...
Nem bírok megjegyezni még egy telefonszámot sem, csak a sajátomat, és ott is mindig félek, hogy rossz a sorrend. Ugyanakkor van amiben nagyon jó a memóriám.
Ha úgy kell mennem, hogy fölfelé, vagy oldalra nézek, akkor elszédülök és szinte el is esek. Ha lépcsőn megyek akkor mindig az jut eszembe, hogy le fogok esni, vagy megbotlok.
Nem értem a tánclépéseket. Tavaly keringőztem és egyszerűen nem értettem a lépéseket. De mit nem lehet ezen érteni??
Nem tudok távolságot vagy létszámot becsülni. Egyszerűen képtelen vagyok rá...
Sokszor elírok számokat, főleg dolgozatban. 4 éve tanulok oroszt, és mostanában rendszeresen cirill betűket akarok írni magyarórán, oroszórán meg latin betűket. Sokszor nagy koncentrálás szükséges, hogy elolvassam 'gyerek' vagy 'gyerekek' van leírva valahova.
Az oldalakkal részben bajban vagyok. Mert balkezes vagyok, így mindig figyelnem kellett hogy amit jobbra mutatnak az nekem bal. De pl ha látom, hogy kint a kutyám sántított, akkor hosszú másodpercekbe telik kitalálni, hogy melyik oldalon, és csak úgy megy ha magam elé képzelem, hogy kint milyen volt. És még egy csomó ilyesmi. Utána néztem, és találtam olyan, hogy diszkalkulia, de aztán eszembe jutott, hogy "biztos csak nyafogsz, tanulnod kéne...", meghogy ezt korán észreveszik és sokkal "súlyosabb". De akkor mi lehet a bajom? Mit kéne tennem? Mert azért ezek elég sok problémát okoznak. :(
így elsőre azt mondtam volna, hogy úgy jártál mint én a matekkal: nem tanultam/gyakoroltam az elmúlt években ezért még fejszámolni is "elfelejtettem"
de ahogy tovább olvastam: "nem látom az összefüggéseket [...] Nem bírok megjegyezni még egy telefonszámot [...] de van amiben nagyon jó a memóriám [...] elszédülök és szinte el is esek [...] Nem értem a tánclépéseket [...] Nem tudok távolságot vagy létszámot becsülni [...] nehéz néha elolvasnom 'gyerek' vagy 'gyerekek' van leírva "
ekkor beugrott hogy az agy bal félteke ezekért felelős: ->Logika
Részletek felismerése
Tények
->Szavak és nyelv
Jelen és múlt
->Matematika és tudomány
A szabály megértése
Tudás
Felismerés
->Rend / mintaészlelés
Objektum neve
->Valóság alapú
Stratégiákat alakít
->Gyakorlati gondolkodás
Biztonság
ugyanakkor a jobbagyféltek ezekért (részlet):
->A jelentés, mondanivaló megértése
Hit
Tisztánlátás
->Térbeli észlelés
->Objektum funkciója
azonban mivel én is csak 18 múltam, nem is tudom igazán megítélni hogy ez jelent-e valamit
(balkezedet a jobb agyfélteked irányítja)
„Mindegy, hogy alapvetően jobb vagy bal oldalas az ember: ahhoz, hogy teljesíteni tudjon, mindkét agyféltekéjének egymással harmóniában kell működnie”. (Csontos Péter)
de mondjuk kíváncsi lennék, hogy miben vagy jó, mely tantárgyakban
első látásra nekem a diszkalkulia ugrott be..van ilyen problémás ismerősöm, beszélj sztem egy szakemberrel
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!