Nehezen illeszkedem be, úgy érzem, mindenhol periféria maradok és én futok mindenki után?

Úgy érzem, én futok mindenki után... Kettesben szinte csak úgy találkozunk valakivel, ha én keresem meg. Ha pár héten át elfoglalom magam más dolgokkal, így nem keresek senkit, akkor sokakkal nem is beszélünk.

Facebook-on is általában én írok rá másokra, csak 1-2 ember ír rám néha. Ha négy emberrel beszélek egyszerre, az már nálam nagyon soknak számít, míg másnál állítólag alap vagy kevés.

Eleinte majdnem mindenkivel elvagyok, mert ugye a jó oldalunkat mutatjuk. Mosolygós vagyok, hülyülök, idomulok.

Aztán amikor már ismerjük egymást, kezdem önmagamat adni, kezd nehezebbé válni az alkalmazkodás, és néha nem alkalmazkodom annyira - vagy egyáltalán -, akkor elfordulnak tőlem.

Sokszor van, hogy ami nekem vicces, az másnak nem, ami neki, az nekem nem.

Ami számomra megjegyzésre méltó, az őt fárasztja és viszont.

Más a felfogásom, a hozzáállásom dolgokhoz, más az értékrendem, mint egy átlagos embernek, vagy mint amit legalábbis az átlag kifelé mutat.

Valakinek piros Renault, másnak kék Ford, nekem fehér kerékpár (nem tőlem származik, hasonló példázatból "loptam" a szöveget).

Alapvetően nehezen alkalmazkodom, de nagyon sokszor van az, hogy lényegében meg se szabadna szólalnom, annyira máshogy gondolom.

Vagy túl sokat beszélek, túl lelkes vagyok, túl sokat kérdezek.

És a témáim se a megszokottak.

Ha igazán önmagam vagyok, az kész katasztrófa. Ha pedig próbálok változni, azt érzik, hogy görcsös vagyok. Ráadásul ha valamin változtatok, akkor máshol visszaesek VAGY úgy érzem, változtattam, és közben mégsem.

Hogy lesz így igazi barátom, hosszútávú barátaim? Hogy lesz így párom?

22/L