A szüleim miért nem őszintén velem?
Járok állásinterjúkra, ilyen tapasztalat nélküli pályakezdő mérnök végzettségű egyénként, de sehova se vesznek fel.
Szüleim oltogatnak, hogy miért nem vesznek fel.
Van az utcában egy gyerek, aki sokkal gyengébb iskolát végzett (azt is bukdácsolva), mint én, és nemhogy tapasztalata nincs, de még a nyelvvizsáját se tudta megcsinálni a diplomájához, mégis felvették dolgozni fél év keresgélés után (szintén diploma és tapasztalat nélkül)
Csak épp az a gyerek ilyen alapból motorb*zi meg jól megtermett, jófej, igazi jó munkásember. Én meg ilyen kis nyeszlett kocka vagyok, és hiába tudom elbeszélgetni rendesen angolul, meg hiába tanultam sokkal nehezebb dolgokat, mégse kellek sehova.
És megkérdeztem anyámékat, hogy na akkor mondják már meg ugyan, hogy ők kit vennének fel, engem vagy a srácot? De csak terelték a szót, és azt hozták ki, hogy ne feleseljek nekik.
Pedig anno gyerekkoromba mindig megkaptam, hogy:
"hogy BEZZEG AZ XY (xy-nak nevezzük most az illető gyereket)"
bezzeg ő milyen jó, mert eljárt nyáron teszkóba árufeltöltőnek, meg bezzeg ő lenyírja a füvet, meg bezzeg ő igy, bezzeg ő úgy
Akkor most miért nem vágják a pofámba a nyilvánvalót? Történetesen azt, hogy az a gyerek legalább megtanult élni, hiába nincs olyan jó papír a kezében, mint nekem.
Ja, meg hát rengeteg iylen gyerek van még, akikről anyámék ugy vélekedtek, hogy:
"bezzeg az xy, bármilyen hülye, az anyjáék mégis ugy csinálnak, mintha zseni lenne"
Csak azt nem veszik észre, hogy a gyereknek annyit mondogatták, hogy zseni, hogy a végén tényleg zseni lett. És legalább megtanult megállni a saját lábán.
Engem meg felneveltek, a "nem baj kisfiam, csak a kitűnő legyen meg" mentalitással, aztán csodálkoznak, hogy mivan.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
valszeg a másik gyerek jobban el tudja adni, magát, több az önbizalma mint neked.
nem attól lesz valaki jó munkaerő mert kitűnő jegyei voltak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
először is akkor ez nem az üzlet kategória.
és mellesleg meg honnan tudnánk, hogy miért? kérdezd meg tőlük, nem vagyunk látnokok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ugy hangzik a kerdesed, mint egy (emberi) jatszma: azt akarod hallani, hogy azert, mert maguk elöl is el akarjak takarni, hogy hibaztak, hogy teged igy neveltek. Meg azt, hogy Te szegeny, nem tehetsz semmiröl, az ö "termekük" vagy, ilyenre "gyartottak" (18 ev alatt). Es mi lenne a celravezetö most szted? Hibast keresni, majd vigye el ö a balhet (?), Te meg munka nelkül elmesz nyugdijba, vagy megvizsgalni, mi az a legjobb, amit a helyzetedböl kihozhatnal??
A kerdesedre a valaszom:
Azert, mert ahogy leirtad, ök nem tanultak meg senkitöl, hogy mit kell mondani egy gyereknek, hogy majd jol el tudja magat adni a munkaeröpiacon, hogy "megtanuljon élni". Nekik sem mondtak, es ök sem tanultak meg senkitöl. Azt gondoltak, ha meglesz a kitünö, azzal nem veszithetsz, es azt gondoltak, ez a legjobb, amit mondhatnak.
Ergo megforditva: szerinted, ha nem lennel kitünö, akkor több lenne az önbizalmad es jobban el tudnad adni magad a munkaeröpiacon? Mert sztem nem feltetlenül, ugyanis amiröl Te beszelsz, ahogy Te latod XY-t, az "jellem" kerdese, emberi tulajdonsagok kerdese (az "elni tudas") es nem függ össze azzal, hogy milyen tanulo volt.
de, mivel én ilyen befordult tipus vagyok, és ennek ellenére a tanulást szorgalmazták a leginkább. És valojában annyira kirivoan okos nem is voltam sosem, egyszerüen csak a life-skill mappát feltöltötte a magolás annak érdekében, hogy meglegyen a kitünő.
Miota meg elkezdtem csuszva mászva probálni szociálisabb lenni, azota érezhetően tompulnak a logikai képességeim...látszik, hogy megy az átrendeződés...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Milyen atrendezödes? :) Szerintem meg egy darabig forgasd a szavakat meg merengjel a jelenlegi allapoton, aztan levonva ami levonhato, szedd össze magadat es nezd meg, mit tehetnel magadert!
elözö
PS: Ne hagyd magad megteveszteni ilyen izekkel meg, ha mar ilyenekkel foglalkozol. Nezz utana ilyesmiknek, pl. : Kb (megközelitöleg) azonos kepessegekkel születtünk, barkiböl szinte barmi kihozhato. Es nem az viszi sokra, aki "okos", hanem akiben megvan hozza a kitartas. Tudod, ahogy a villanykörtet is 2000 vagy 7000 sikertelen probalkozas utan fedezte fel Edison.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Van egy rossz hírem: a nevelésedért már te vagy felelős, nem a szüleid. Döntés kérdése, hogy kitartó vagy-e. Az nem tulajdonság, mint a szemszín, amiről nem tehetsz.
Ha nem vagy kitartó, az kizárólag azért van, mert te úgy döntöttél, hogy inkább lusta leszel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Csak ismetelni tudom az elözö valaszadot: igen, lehet fejleszteni. Hogyan - a hozzaallasod megvaltoztatasaval, egyszerüen dönthetsz ugy, hogy mostantol kitartassz. Majd a legközelebbi "visszaeses" jeleikor Ismet ugy döntessz..stb, egy idö utan megszokassa valik es egyre kevesebbszer okoz nehezseget.
Mindegy, hogy fenekbe rugdosassal vagy mashogy nevelnek-e a szüleid, amire nevelnek, ha meg nevelnek - ha Te mindig a kitartas mellett döntessz, kitarto leszel.
4-6.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!