Használhatatlannak tartom a tudásom, mit tehetnék? Rosszul ismerem magam?

Egy egyszerű srác vagyok, egy kis városban élek. Szüleim 7 éve elváltak, de azóta is ingázok köztük. A 18 évemet ebben a városban töltöttem, végig ugyanabban a suliban. Országos szinten eredményes vagyok matematikában, fizikában és informatikában. Minden évben sikerül szép eredményeket elérni. Tudom a képességeim határait és szeretem azokat apránként bővíteni. Ezek mellett a képszerkesztés is egy régi hobbim és már kiismerem magam a programban(Photoshop).

Sajnos mindezt haszontalannak tartom...

Utálok az emberekkel beszélgetni, ismerkedni. Sokan a vezetéknevemen szólítanak, mintha nem lenne keresztnevem - többek közt a tanáraim is. Utálom kinyilvánítani a véleményem; a gondjaimat senkivel se osztom meg. Néhány barátom van, de már régóta nem beszéltem velük az érzéseimről.

Szabadidőmben sokat gondolkodok a helyes megoldásról és az életem hasznosításáról, de cselekedni már nem szoktam. Mondhatni rendkívül lusta vagyok és mindent halogatok amit nem találok kellően sürgősnek vagy fontosnak. Kötelező tennivalóimat (pl. lecke) gyakran nem csinálom meg, ha kell rögtönözök vagy vállalom a felelősséget.

Itthon minden szabad percet megragadok, hogy kibújjak a valóságból és a kis dolgaimmal foglalkozok a gépen. Elvétve chat-elek ismerősökkel, szóban viszont egész nap a lehető legkevesebbet beszélek. A szüleimmel régóta nem osztom meg az érzéseimet és kihűlt mindkettőjükkel a kapcsolatom. A barátaim köre is egyre szűkül.

Mélyen, nagyon sajnálom mindezt és bánt hogy hova süllyedtem lelkileg. Kívülről folyamatosan tartok egy álarcot és egy kialakított képbe szorítom magam, de valójában már senki nem ismeri hogy ki vagyok, mit akarok és mit érzek. Volt már barátnőm, de amilyen jól éreztem magam mellette, annyira lehangoltan érzem magam amióta szakítanom kellett vele.

Úgy érzem senki sem értékeli amire képes vagyok, pedig tisztában vagyok vele, hogy ennél csak többre lennék képes és többre lennék hivatott. Még a tanáraim részéről sem érzek semmi elismerést vagy támogatást. Azt meg már rég megszoktam hogy a környezetemnek, a barátaimnak, a szüleimnek az a legtermészetesebb amit elérek a versenyeken és amit tudok.

Úgy látom senkit sem érdekel az ami engem érdekel, sem az ami éltet, sem az amiért mindezt csinálom.

Nekem minden nap az iskolában egy újabb túlélésről szól. A diákok és tanárok, a váratlan társalgások és mindenféle konfliktus kerüléséről. Majd mikor hazaérek ugyanez folytatódik az anyámnál és apámnál is.

Nincs önbecsülésem, eredményeimet rossznak tartom, félek az emberek véleményétől, félek a saját véleményem elmondásától. Félek attól hogy esetleg elhibázok valamit. Szeretem a tökéletességet, ugyanakkor rendetlen a környezetem. Ami érdekel azt kitartóan, egyenesen tökélyre próbálom vinni, legyen az felkészülés valamire, egy játék vagy egy feladat megoldása. Ha nem sikerül amit akarok, addig próbálom (többnyire) amíg elmegy tőle a kedvem. A kudarc mélységesen lehangol, és mások kritikáját is nagyon komolyan magamra veszem. Ugyanakkor a rágódáson kívül semmit nem cselekszem. Problémáimat egyedül próbálom megoldani és amennyiben nem sikerül, csak ritkán kérem mások segítségét. Mire ennek a hosszú leírásnak a végére érek, valószínűleg kitörölném az egészet.

Kifejezetten érdekel (jelenleg) a programozás, weboldalak írása, flash tanulása, a matematika bármilyen része amit jelenlegi tudásommal még meg tudok érteni vagy könnyen megérthetek. Érdekesnek találom a modern fizikát, a kvantumfizikát és a csillagászati fizikát. Jelenleg felhagytam egy régi játékfüggőséggel és egy ideje egy saját játék tervezésével foglalom el magam. Sajnos ezek tanulásához nem érzek elég ambíciót vagy nem találtam olyan forrást amiből könnyen megtanulhattam volna..

Tömören ez vagyok én. Igazából 1 hónap múlva leszek 18, de nem érzem magam 14-nek sem. Nem találom a helyem, nem tudom ki vagyok és mi a célom. Nem tudom hol tudnám a legjobban kamatoztatni az érdeklődésem és tudásom. Nem tudom miért nem becsül meg senki vagy miért nem ismer el senki. Nem tudom min kéne változtatnom. Nem tudom végül miért nem töröltem ki ezt az egészet és mem tudom miért írtam ezeket le és azt sem tudom kapok-e választ..