Hogy álljak hozzá?

Nem mondtál hülyeséget, amúgy köszönöm a választ, egynek jó:) bár nem merném megmondani anyúmnak, amikor ideges, hogy "zenéljen", stb. másrészt, ő nem olyan eset, mint a te szüleid, nincs szegénység, vagy ilyesmi, neki ilyen a természete szerintem. Kis dolgokra is kitud akadni, van úgy is, szerintem, hogy keresi a bajt, pl. volt úgy, hogy negativan értelmezett valamit, és akkor feldühödött. Szóval ilyen a természete, bár ez zavar. Talán nem is az a baj, hogy idegeskedik, vagy amilyen, hanem, hogy nem tudunk jól kijönni, annak érdekében, hogy megértsűk egymást, meg elfogadjuk. És ha valami rossz történik, vagy apró hiba akkor ne a legrosszabbra gondoljunk, hanem elfogadjuk, hogy "ilyen a másik". Meg én is nagyon érzékeny vagyok, szóval legtöbbször tiszta egyedül is képes vagyok tökjól érezni magam, meg olyankor művészkedek is, amit nagyon tudok imádni. De nagyon könnyen felveszem mások negatív nézeteit, és mikor azt képzelem, hogy "milyen szemmel néznek rám", olyankor kénytelen vagyok én is. Úgy érzem nem ért meg és nem tudom eröltetni, meg nem is tudom, hogy meg fog-e valaha így, és rájöttem, hogy emiatt hiába erőlködöm, hogy elötte is szenvedjek valami megfelelés kényszerrel, inkább keresem a lelki békém. Nagyon zavart, amikor néha kijött belőle a dráma, és amit leírtam. Talán nem is olyan rossz a helyzet, és nem ítél el, de erről hiába próbálnám meggyőzetni magam, valahogy nem bízom benne eléggé. Mert tényleg, legtöbbszőr kedves a magamódján, sőt nagyon is, sok embernek nincs ilyen kedves anyja. Ebbe benne van a tudat is, hogy a lánya vagyok és amolyan önkontroláló jelleme is van. Volt egy időszakom, amikor nagyon elvoltam, kerestem az egyéni stílusom, lelki világomban kutakodtam, csomót, írtam, amit bár nem mutattam meg senkinek, szinte, max. gondolatdarabokat osztottam meg belöle, nem tudom hogy hangzik, de élveztem. Aztán féltem, hogy nem ért meg. Bár ez gyakori problémám, hogy gyakorta zárkozott vagyok, meg sok minden nem érdekel, inkább elszánt életcélom, hogy művészet terén érvényesüljek, ha tőrik, ha szakad, mert azt legalább szeretem.