Megvisel ha valaki utál. Mit tegyek?

én is ilyen voltam, de olyan szinten megedzettem magam, hogy bármi lepereg. meg kell tanulni néhány dolgot:

1, ne azt nézd, hogy mit mond, hanem hogy ki mondja

2, attól mert valaki utál, te nem leszel kevesebb (attól pedig nem leszel több, ha valaki szeret, szóval ne vágyj arra, hogy az illető ne utáljon, jó véleménnyel legyen rólad, semmi nem fog változni, se így, se úgy)

3, nincs olyan ember, aki mindenkinek szimpatikus

4, azokkal kell foglalkozni, akiket szeretsz és ők is viszont, ez a kulcsa a boldog, elégedett életnek (részben)

Egy kis anekdota jut eszembe. Nem biztos, hogy pontosan idézem, de valahogy így hangzik:

- Mond Mester, mit gondoljunk arról az emberről, akit mindenki szeret?

- Önmagában ez még nem jelent semmit.

- Mond Mester, mit gondoljunk arról az emberről, akit senki nem szeret?

- Önmagában még ez sem jelent semmit.

- És ki az aki igazán jó ember?

- Az, akit a jó emberek szeretnek, a rossz emberek meg nem.

A nézőpontunk, világképünk, értékrendünk különböző. Ha valaki utál, az pusztán annyit tesz, hogy számára a te viselkedésed vagy személyed negatív súllyal esik latba. Két esetben érheted el, hogy senki ne utáljon:

- Ha gerinctelen, köpönyegforgató emberré válsz, aki mindenki irányában úgy nyilvánul meg, ahogy az adott illető szeretné, fontosabbá téve magadban a másoknak való megfeleltetést a saját értékrendednél, világképednél, véleményednél.

- Ha nem adsz okot arra, hogy mások utáljanak. Ehhez nagyon jó emberismeret kell, nagyon sok türelem, higgadtság, hidegvér, kreativitás. Nem kell mindenkinek tudnia az össze tevékenységedről, vélekedésedről, tetteidről. Mindent azokkal érdemes megosztani, akik építően hatnak rád. Alkalmasint ez lehet olyan személy is, aki kritikus veled szembe, de az illető kritikáját el tudod fogadni, tanulni tudsz belőle, nem csinálsz belőle érzelmi kérdést. Aztán a másik aspektusa a dolognak, hogy megtanulod kontrollálni a saját érzelmeidet. Megint más aspektusa a dolognak, hogy az életedet célok és elvek mentén fűzöd fel, mindig meg tudod mondani, hogy mit milyen céllal teszel és azt miért tartod helyesnek. Megint más aspektusa a dolognak, hogy megtanulod a konfliktusokat kezelni, tárgyalni, megbeszélni, kompromisszumokat kötni.

Most mondok egy példát. Felnőtt férfi létemre nagyon szeretek szőni, fonni, varrni. Megvan az okom is rá, ezek számomra mind-mind valami teljesen logikus, matematikai, mérnöki tevékenységek, aminek kézzel fogható produktumuk van. Mivel nem ez az egyetlen dolog ami érdekel, és nem is a legfontosabb, ezért nem érzem úgy, hogy ez engem egy, az egyben jellemezne, de mégis a részem ez is. Innentől:

- Nem mindenkinek kell tudni erről. Van olyan ismerősöm, akivel nem osztanám meg úgy általában, mert ismerem az ő értékrendjét, világképét; bár ha rákérdezne, akkor nem szégyenleném a dolgot, de önmagam inkább nem hozakodnék elő a témával. Viszont a világképét ismerve gyanítom, hogy ezer év alatt sem hozná elő a témát, tehát semmi gond nincs ezzel.

- Ha valakinek erről negatív a véleménye, akkor az nem nagyon tud érdekelni. Hogy megismertem ezeket a dolgokat, annak múltja, története van, hogy hasznosnak tartom, arra megvan a magam oka. Ha Mahátma Gandhinak megfelelt ez az elfoglaltság, akkor azt hiszem nekem sincs mit szégyenlenem.

- Ha negatívan ítél meg valaki emiatt, hát legyen. Szíve joga. Ha ez utálatba csap át, ami meg is nyilvánul az irányomba, az nem engem, hanem őt jellemzi. Ha valaki így viszonyulna ehhez, nos hát neki én nem is akarnék megfelelni.

- Ha valaki kritikus a dologgal kapcsolatban, de érzem benne, hogy jót akar, akkor meghallgatom, szívesen elbeszélgetek a témáról, mindenféle érzelmi töltet nélkül.

A lényeg: én tudom mit csinálok és miért. Tudom mindezeknek milyen erkölcsi, etikai töltetük van és objektíven nézve nem tartom rossznak mindazt, amit teszek. Mivel tudom mindezt, ezért ha valaki utál, azt annak tudom be, hogy vagy nem ismer eléggé, vagy nem érti meg az én értékrendemet, vagy az ő értékrendje elfogadhatatlan. Innentől kezdve kvázi sebezhetetlen vagyok ilyen szempontból.

Még valami: Eddig elég egyoldalúan nyilvánítottunk véleményt. Nem zárható ki a lehetősége annak sem, hogy valaki olyan utál, aki joggal teszi. Minden esetben érdemes elgondolkodni, hogy vajon nem te vagy-e az, aki hibás döntést hozott, hibád dolgokat tett vagy mondott, azaz az utálat teljesen megalapozott, és igazából neked kellene változtatni. Akkor látod jól a dolgot, ha a pillanatnyi érzelmeidet, szubjektív nézőpontodat félre tudod látni, és úgy tudod megítélni magadat és az utálatát kifejező személyt, mintha egy regény két hősét ítélnéd meg az egész emberiség nézőpontja alapján.

Szóval ha valaki utál, azzal mindenképpen dolgod lesz.

Az ankedotás válaszadó válasza nagyon tetszik. :)

De lehet, hogy kicsit hagynod kéne magad szomorkodni és akkor megnyugodnál.

Amúgy én is ilyesmi vagyok, azzal a külömbséggel, hogy én szerencsére már nem tudok utálni.

Ha valaki negatívan illet minket az természetes, hogy fáj. Közösségilények vagyunk, együtt kell élnünk, ez néha nehéz, és nehezebb azzal a tudattal, hogy valaki nem bír minket (mindegy, hogy milyen oknál fogva).

Szerintem egy kicsit hagyad magad szomorkodni, aztán gondolj bele, hogy számodra milyen pozitív üzenet lehet a negatív üzenetben. Az mindegy, hogy az illető minek szánta, ha te találsz benne valami pozitívumot, akkor attól sokkal jobban fogod érezni magad.

Egy példa, hogy megértsd miről hablatyolok:

Egyszer futásközben beszólt valami kis csávó (már nem emlékszem konkrétan mit), amitől egy darabig szarul éreztem magam, miközben futottam tovább, aztán felmerült bennem mi van ha jót akart? Mi van ha csak azért szólt be, mert félt engem (azt hiszem valamit a futó technikámról jegyzet meg), hogy valami bajom lesz és csak jót akart valójában. Na, ettől meghatódtam és mindjárt jobb kedvem lett :)

Igen kissé rózsaszínfelhő, de nekem jót tett, hátha neked is fog működni :)