Volt gyerekszobátok? Hogyan befolyásolt a külön szoba megléte, hiánya?

Én 17 éves koromig éltem a szüleimmel egy szobában. Kisebb koromból emlékszem, hogy amikor felébredtem a szeretkezésükre - fél méterre volt az ágyam az övékétől - akkor még nem tudtam, hogy miért „birkóznak” olyan hevesen, és mik azok a furcsa hangok.

Az is zavart, hogy amikor a szüleim tv-ztek, akkor nekem be kellett fordulni a fal felé és aludni, de nem volt könnyű, mert persze hallottam a tv hangját. Rám a sötétben, mikor már mindenki ágyban volt, akkor is rám szóltak, ha piszkáltam az orromat, mert anyám meghallotta. Nem értettem, hogy ez miért akkora bűn, és miért nem szabad, hisz senki nem látta.

Amikor később elköltöztünk és már volt külön szobám, ott sem volt sok nyugtom, mert az erkély az én szobámhoz tartozott, és azzal az ürüggyel, hogy ki akarnak menni oda, állandóan átjárkáltak hozzám. Ebben az időben nagyon szerettem zenét hallgatni, de sosem nagy hangerővel, mégis mindig bejöttek, hogy vegyem halkabbra, akármilyen halkan is szólt, mert mit szólnak a szomszédok (panelben laktunk) – a tv-vel ugyanez volt.

Aztán most, hogy megöregedtek, és elromlott a hallásuk, bezzeg bömböltetnek mindent, még akkor is, amikor telefonálunk, így sokszor jobban hallom a tv-t, mint az ő hangjukat – úgy tűnik, most már nem fontos, hogy mit szólnak a szomszédok, legalábbis ebből a szempontból.