Ezek hisztik, kudarcok vagy csak én látom azoknak?
Lassan 1 hónapja járunk suliba. Én rendszeresen tanulok, de valahogy ez még sem látszik. Hiába tanulok, rosszul sikerülnek a dolgozataim. Tavaly meg tavalyelőtt bezzeg nem tanultam, ugyan ilyen jegyeket kaptam. Egyetemre akarok menni, az idei eredmények meg már beleszámítanak a továbbtanulásba. Félek, hogyha ez így fog menni, rosszak lesznek a jegyeim és nem fognak fölvenni. Pedig nagyon jó lenne, Barátommal együtt lehetnénk Bp-en (150 km-re lakok Bp-től és barátom ott jár főiskolára). Még az is lehangoló, hogy már 10 éve tanulok angolt és még mindig nem tudok angolul. Amit tudok, azt a gimnáziumban tanultam, mert általánosban rossz volt a tanár. Azt se tudom, hogy fogok nyelv vizsgázni...
Pár hónapja nagymamám is meghalt. Ezt a hetekben sikerült felfognom, hogy nincs többé, nem jön hozzánk, mi se fogunk menni hozzá, nem fogom többet hallani a nevetését, a hangját. Iszonyat rossz.
Tavasszal hónapja nagyon beteg voltam. Sokáig nem jártam suliba. Ez idő alatt a legjobb barátnőm egyre jobban összemelegedett egy másik barátnőnkkel, de vele nem voltak ennyire jóban. Nyáron keveset tudtunk találkozni, de hozzá mindig elbuszozott. Kezdem úgy érezni, hogyha most nem ültettek volna mellé és nem járnánk egy busszal a suliba, velem nem is foglalkozna, csak a másik lánnyal.
Az általános iskolai barátnőimmel meg összevesztem. Irigyek rám, minden héten mással kavarnak, én meg nem ilyen vagyok.
Komolyan mondom, egyetlen jó dolog az életemben, hogy van barátom, célom is miatta van. Ha nem lenne ő, akkor nem is tudom, hogy mi lenne velem. Most ezek a dolgok csak szerintem ilyen rossz? Vagy kezdjek mást az életemmel? Vajon el tudom érni a célomat a továbbtanulással? Nagyon elveszettnek érzem magam.





Szia!:)
Hát, nagyjából át tudom érezni a helyzetedet...
Én tavaly kezdtem a középsulit, most vagyok 10.-es és összesen 5 évet kell ide járnom..aztán én is egyetemre szeretnék menni mindenképpen...
Általános iskolában év végére mindenből sikerült megszereznem az 5-öst (köztük az angollal) de az angol ötösöm egyáltalán nem a tudásomat tükrözte...A volt tanárom nagyon rosszul tanított...ilyen:" Ó rajzoltál kettőt is a házihoz?...Kapsz 2 5-öst.."...Aminek persze akkor örültem, de úgy kerültem ki a suliból, hogy ha megkérdezi egy angol, hogy tudok e angolul..szégyen szemre azt kéne felelnem, hogy "Nem" 8 év angol után...meg egy alapszintű angol nyelvvizsga is meg van ,de az semmi..
Mármint ez akkor volt..8 év után...De idejöttem a középsuliba és úgy álltam, neki, hogy akkor most majd tanulok..angolt is..ráhajtok..és így is tettem...
Most én vagyok az osztály legjobb angolosa(ezt most komolyan nem egózásból mondom...csak a Big Testeket(nagy témazárókat) én mindig ötösre írom, a többiek meg 4-3-2-1....:/...na szóval, a lényeg, hogy lehúztam egy évet heti 15 óra angollal és most már értek mindent...pont ma is írtam egy TZ-t és 20 perc alatt kész voltam aztán 25 percig ott ültem a dolgozatom felett...
Szóval szerintem az is lehet nálad is a gond, hogy úgy állsz hozzá a dolgokhoz, hogy " Az angolt általánosban sem tudtam.." Ülj le, szedd le a posztereket a faladról(ha vannak) meg mindent tegyél el ami elvonhatja a figyelmedet a tanulásról és csak is oda koncentrálj...
Az első siker élmény után már jobb lesz...Komolyan:)...Most már átérzem a volt bnőm helyzetét, hogy milyen idegesítő, mikor egy egész osztály rohangál oda hozzád,hogy " ezt tudod?hogy van?elmondod?"...
De őket is megértem:)
A többi tantárgy meg szintén többnyire magolós...(kivéve a kémia..oda azért már némi "agy" is kell)...Matekot meg jól be kell gyakorolni...Szóval ne keserítsen el az, ha nem vagy mindenből jó, az általános sulihoz képest...Egyetemen majd úgy is azzal fogsz többnyire törődni, ami majd kell a munkádhoz:)...
Tudom, milyen szar mikor látod, hogy szarabb vagy ebből is, abból is mint általánosban..Én matek 5-ről lerontottam matek 2-3-ra...jó pocsékul is éreztem magam miatta:S...
"Most ezek a dolgok csak szerintem ilyen rossz? Vagy kezdjek mást az életemmel? Vajon el tudom érni a célomat a továbbtanulással? "
Nem csak szerinted rossz, sokan küzdenek ezzel..de van aki általánosban sem brillírozott...neked előnyöd van:)Szerintem el tudod érni, csak legyél kitartó:D..Legalább te nem úgy fogod fel a dolgokat, hogy" minek a suli?.."...:)
Ha gondolod segíthetek az angolban, ha rám írsz..már amennyit tudok, így neten keresztül...:)
És bocsi a regényért.:D
Sok sikert a továbbiakban!:)
16/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!