Mégis mit csináljak?

szia!

Mondjuk azon a mit érzel ez nem változtat, de hátha elgondolkozol rajta, és akkor már ért vmit...:-)

Sztem a szüleid túlságosan sokat várhattak el tőled mindig is, ez a maximalizmus erre utal.

Mint Te is írod, az AGYADdal tudod, hogy ezek szuper jó eredmények, de a szíved mégis elégedetlen. Az érzések csak úgy jönnek, azon nagyon nem tudsz változtatni.

Hasonló voltam én is ebben a korban, valószínű, hogy ez összefügg a koroddal is, és idővel megtanultam, hogy nem kell mindig versenyezni, nem kell mindig megfelelni mindenkinek, CSAKIS ÖNMAGAMNAK, vagy még neki sem, ha épp olyanom van :-DD!!

Tanulj megbocsájtani magadnak, ha elrontasz vmit, sőt ronts el vmit direkt, meglátod, semmi nem történik, emberek vagyunk, nem kell tökéletesnek lenned! Szted aki mozgássérült, vagy fogyatékos, vak, stb., az már fél ember? Igen, vmilyen szinten az, muszáj belátnia, hogy hogy korlátozva van, elfogadónak lenni. Neked nem kell ekkora kaliberű dolgot elfogadnod magadról, csak azt, hogy nem vagy tökéletes, mint egyikünk sem!

Ez legyen a mottód:

"Én mindent csinálok, amennyire tőlem telik, és nem vagyok kevesebb attól, ha más jobb nálam!"

A másik oldala, hogy arra nem gondolsz, hogy annak a másiknak pl. szintén szuper érzés, hogy most neki sikerült? Az is örömmel kéne eltöltsön, ha egy másik ember örömét látod, próbálj együtt örülni, gratulálj a másiknak, ha van rá alkalom.

Ha majd lesz egy komoly kapcsolatod, meglátod, ez fontos dolog, hogy tudj örülni a másik örömének, és segítsd majd hozzá a célja eléréséhez, ne pedig nekiállj versenyezni...

Ez áll egy barátságra is, tehát húzz bele, és adj alább a magaddal szembeni elvárásnak, nem kell mindig nyerni, NEM EZ A FONTOS AZ ÉLETBEN!!!

Kicsit kusza lett ez az egész, remélem azért sikerül vmit kihámoznod belőle, további minden jót kívánok!

39/nő