Miért vannak ilyesfajta hangulatingadozásaim?

Egy-két napig nagyon jól elvoltam - tervezgettem, milyen őszi dekorációkat készítsek a lakásba, készítettem egy nagyon jó banános hajpakolást, egyszóval elvoltam. Aztán egyik pillanatról a másikra ez megváltozik: például néztem facebookon az egyik volt osztálytársam képeit, aki most "sikeres" zenész és ezzel büszkélkedik és egyből arra jutottam, hogy én egy senki vagyok... Igaz, én az írásban találtam meg a jövőmet, de feleannyira se értékelik, mint annak a lánynak a munkáját, pedig elég sok helyen közzé teszem és ügyelek mindenre, tehát nem egy gyorsan összetukmált művet adok ki, hanem rengeteget dolgozok rajta és mindig látom, hogy olvassák, de sose véleményeznek. Aztán az is bánt, ha írok valakinek, akit én nagyon szeretek, de fél óra múlva ír csak vissza, meg ha lelkes vagyok, az illető nem osztozkodik a lelkesedésemben, és csak annyit ír, hogy fas*a meg jah, pedig nem arról számolok be, hogy nyertem a lottón, hanem csak beiratkoztam szakmára és ennek nagyon örülök. Aztán akkor is hasonlót érzek, mikor látom, hogy egy roma asszony mennyire szereti a gyerekét, az én anyukámhoz meg nyilvános helyen nem lehet hozzáérni, se puszit adni neki a rokonok előtt, sőt már öt perc után fel tudom idegesíteni, pedig csak mesélek. Plusz mindenki azzal van kiakadva, hogy miért nem hízok, mikor nem tudják, mennyire örülök, hogy sikerült elfogynom és most én vagyok a legvéknyabb az osztályban, mikor engem általánosban végig csúfoltak a kövérségem miatt. :( Meg apa is mindig csak morog, ha különböző pakolásokat próbálgatok ki, meg kreatívkodni szeretnék, meg ha fényképeket készítek, ruhákat próbálok, vagy sokat pepecselek a konyhában, fürdőben - ezek nekem létszükségletek, elvégre lány vagyok. És az sem tetszik, hogy legjobb barátnőm kiszemelte azt a pasit, aki nekem tetszett - mondjuk nem tudott róla, meg a pasinál esélyem se lett volna, inkább választja őt, a szőke lányt, mint engem. Mindegy, viszont szomorú, ahogy az is, hogy lett volna lehetőségem barátkozni az exével egy közös osztálytársunk miatt, akivel a legjobb barátnőm már nem barátnők, viszont én még jóban vagyok vele, de mikor megtudta, egy hárpiává változott így letettem erről. Akkor nagyon tetszett.. mármint a fiú. Úgy érzem, sose tudok megfelelni senkinek, hogy mindenki jobb nálam mindenben, hogy senki nem értékeli amit csinálok, s hogy olyan nagyon egyedül vagyok. Miért van ez? (Hozzáteszem, egy-két hónapja egy elég intenzív depressziót sikerült lezárnom, ami nagyon hosszú ideig tartott).

18/L