Ez micsoda? Még télen történt, de én nem igazán értem, gondom a közösség tud segíteni.
Helló! Nem tudom, ezzel segítek-e, de leírom az én történetemet.
Vagy fél éve-éve lehetett, amikor az éjszaka közepén felkeltem. Velem szemben van az ablak, rajta a reluxa, látom, mintha valami hatalmas fekete folt mászna rajta, kb. akkora, mint a monitorom. Nézem jobban, nyolc fekete lába van, és mászik felfelé. Pók. Amúgy is nagyon félek a pókoktól, pláne az ilyen HATALMAStól, így annyit tudtam csinálni, hogy rögtön felpattantam, kivágtam az ajtót, kiszaladtam, és becsaptam magam mögött, de miközben mentem ki, még hallottam a reluxa zörgését. Odakinn, a konyhában leültem egy székre, kábé fél óráig csak ültem és remegtem, nem mertem visszamenni, meg semmit, aztán elkezdtem gondolkozni, mondom ekkora pók nem hogy Magyarországon nincs, hanem sehol sem, mi lehetett ez? Fél óra múlva felkeltettem bátyámat, ő nem fél a pókoktól, visszamentünk a szobába, persze ő elöl, aztán végigkutattunk MINDENT. Sehol semmi. Minden kis zugot végignéztünk, egy ekkora póknak meg azért nem lehet olyan könnyű elbújnia :) Sehol semmi, az ablak ugyan résnyire nyitva volt, de ott biztos, hogy nem fért volna ki. A mai napig nem vagyok biztos benne, mi lehetett az.
1. Egy denevér berepült, ami azért előfordulhat, és összekevertem vele.
2. Ez valószínűbb, hogy az egészet csak álmodtam, de baromi valóságosnak tűnt. Ekkora pók tényleg a világon nem létezik :) Bátyám mondta, hogy biztos csak álmodtam, de így is napokig tartott, míg azt mondtam, hogy jó, lehet, oké, annyira igazinak tűnt. De ez rá a logikus magyarázat.
Nem lehet hogy neked is csak ilyen volt? Hogy igazából álmodtad az egészet, csak annyira valóságosra sikerült, hogy meg vagy győződve róla, hogy megtörtént?
utolsó vagyok
nem rég én is este felkeltem oldalra néztem és mintha egy kislány kuporgott volna az ágyamtól kb 2méterre...akkor kirázott a hideg tőle de másnapra szinte teljesen elfelejtettem. csak ez a kérdés most felidézte bennem...
Nem tudom én szerintem csak odaképzeltem,de nem hiszem hogy ballonkabátos fickókat csak úgy az árnyékokból foltokból oda lehet képzelni...:S
Kedves kérdező... Engem az érdekel elsősorban, hogy mi motiválhatott a kérdés megírásakor. Gyanítom, hogy az meg sem fordult a fejedben, hogy ilyen butaságok tényekként való közlésével hány naiv embernek okozhatsz kellemetlen pillanatokat a lefekvés és az elalvás közötti időszak során. Vagy talán pont ez volt a cél? Vagy netán csak kreálsz egy horrortörténetet annak a bizonyítására, hogy milyen könnyen becsaphatók az emberek, és majd beírod, hogy kamu?
Továbbá van a történetedben egy érthetetlen dolog. Mi az, hogy nem kérdeztél rá az esetre? Elég gyenge kifogás az, hogy látásból ismered csak az említett fiút. Továbbá feltételezem, hogy ez az érdekes fiúcska nem csak egyedül lakik a házban... Vagy a lakótársaitól, szüleitől sem mertél érdeklődni??? Ezek szerint annyira még érdekel a dolog, hogy itt érdeklődj az ügy lehetséges magyarázata felől, de annyira már nem, hogy megszólíts valakit a házaddal szemben lévő házból a talány kapcsán? Amúgy az is érdekes, hogy 50 évesen még L(lány) betűvel jelzed a nemed, hidd el, a nő jobban illene hozzád... Vagy a korod és a nemed is kamu? Mindenesetre az 50/L elég furcsa kombináció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!