Nagyon nehezen ismerem be, ha nincs igazam, még akkor is, ha tudom, hogy tényleg nincs. Ez miért van?

Mert olyan vagy mint anya-.-...

(ne hogy komolyan vedd..de ő ilyen:))

Igen, sokan vannak így vele, hogy nem képesek elismerni ha hibáztak...még ha tisztában is vannak vele.

De ezen csak te tudsz változtatni.., nincs semmi benne,ha néha legalább elismered a másik igazát, ha te is tudod, hogy most te hibáztál:)

1x próbád ki:D Nem vészes:)

Így kondicionáltak bennünket, még ha nem is szándékosan.

Gondolj bele. Az iskolában valamit nem jól tanultál meg, valamit nem jól tudsz. A következménye mondjuk egy egyes, megaláztatás az osztály előtt, büntetés a szülőktől. Persze ez részben szükséges is, hiszen pont ez ösztönöz minket, hogy tanuljunk, hiszen egy gyerek nem fogja fel, miért az ő érdeke mindez, tehát muszáj az akarata ellenére

is „rákényszeríteni” a tanulásra.

Óhatatlanul egy olyan viszonyulás alakul ki az emberben, hogy kerüli a hiba beismerését, annak elismerését, hogy nincs igaza, mert a tudatában a hátrány, büntetés, alulmaradás kapcsolódik hozzá.

Ha az ember ezt tudatosítja magában, akkor sokkal könnyebben át tud rajta lépni, mert képes felismerni, hogy miben tér el ez az eset azoktól, amik alapján a viszonyulásunkat kialakítottuk. Én is számtalan esetben tapasztalom magamon, hogy elsőre nehezen tudom elismerni azt, ha valamiben tévedtem. De általában rögtön képes vagyok ezt kizárva objektíven megnézni a dolgot. Az ember ha elgondolkodik, hogy milyen következményei vannak, ha elnézést kér, ha elismeri a hibáját, sőt méltatja azt, aki erre rámutatott, akkor a legtöbb esetben azt látja, hogy ennek semmiféle hátrányos következménye nincs. Mondhatni nincs tétje. Akkor meg miért ne ismernénk el mások előtt, nyilvánosan azt, amit belül pontosan tudunk?

Az elmúlt évben sok kérdésre válaszoltam itt a GYK-n például. És igen, volt pár olyan eset, hogy valamit nem jól tudtam, de beismertem, mert tényleg nem jól tudtam. Végül is nem azért válaszol az ember egy kérdésre, hogy félretájékoztassa a kérdezőt, ezért úgy fair, ha tőlem hallja azt, hogy „no igen, tényleg rosszul írtam az előző válaszomban valamit”.

Persze vannak olyan dolgok, amelyekre nincs objektív, egzakt álláspont, amihez képet valakinek igaza van illetve téved. Pl. a létezik Isten kérdéskörében egyik fél sem fogja elismerni, hogy tévedett, mert nincsenek objektív szempontok, ami alapján ezt el lehetne dönteni. (Részletkérdésekben már lehet, de itt a fő kérdésre gondolok.) Ilyenkor két ellentétes véleményen lévő ember is úgy gondolja, hogy neki van igaza, és a másik nem ismeri ezt el. Ez természetes. Ilyen esetben az ember jó, ha nyitva tudja tartani magában a kérdést, és képes minden új információt meglátni, illetve azt objektív módon hozzáadni a saját világképéhez, véleményéhez. Ettől még lehet egy jelenlegi véleménye, amit ki is fejthet, csak az a fontos, hogy meghallgassa a másik fél érveit is.