Miért van szükségem állandó változásokra?

Neked konkrét célok hiányoznak, amelyeket hosszútávon lehet elérni, ami lelkesít akkor is, mikor akadályba ütközöl, amiért erőfeszítést vagy képes tenni, amitől nem tántorítanak el a körülmények, még ha kerülőútra is kényszerítenek.

Néha fel szoktam tenni embereknek a kérdést: Mit csinálnál, ha nyernél a lottón? Oké, bulizol egy hónapig, megunod. Körbeutazod a világot nyolcszor, ezt is megunod. De mit csinálnál utána? Mi az, amit pénzért nem tudsz megvenni, de nem is ezért csinálnád? Mert ezt kell megtalálni, és ezt kell tenned most is. Én pl. régen néptáncoltam és ez olyan lelkesedést adott, amiért mindig érdemes volt élni, amiért az élet különböző akadályait érdemes volt leküzdeni, ami a legrosszabb helyzetben is örömmel töltött el.

* * *

Másik oldalról: Korunk legnagyobb betegsége, hogy az embereknek állandóan ingerekre van szüksége. Valaminek mindig történnie kell. Ha unatkozunk, akkor elővesszük az MP3 lejátszót, ha otthon vagyunk bekapcsoljuk a tévét, számítógépet. Elszoktattak minket attól, hogy az életnek vannak nyugodt, csendes szakaszai.

Mivel elszoktunk tőle, így nem is használjuk ki arra, amire jók ezek az „üresjáratok”, hogy elgondolkodjunk magunkról, a problémáinkról, a félelmeinkről, a vágyainkról, vagy csak úgy a világ történéseiről. Így persze a problémákat, félelmeket, vágyakat a szőnyeg alá söpörjük, soha nem oldjuk meg, vagy nem békélünk meg velük. Így aztán félünk is egyedül lenni, úgy, hogy nem történik semmi.

A legtöbb embernek komoly szenvedést jelentene, ha egy napra egy üres szobába zárnák, ahol nincs semmiféle inger. Nem véletlenül jó büntetési forma a sötétzárka. Érdekes módon régen pl. ha a parasztbácsi kiült a ház elé, elpipázott egy órát, az szórakozási forma volt. Ma a legtöbb ember unatkozna.

* * *

Tehát egyrészt keress valódi célt az életedben, amiért minden helyzetben képes vagy lépéseket tenni. De adj magadnak alkalmat arra, hogy lelassíts. Mondjuk meditálj. Vagy ha buszon, vonaton ülsz, akkor húzd ki a fülhallgatót a füledből és elmélkedj. Vagy ülj le egy padra és csak figyelj. Vagy ha sorban állsz, akkor ne azon rágódj, hogy milyen lassan halad a sor, hanem gondolkodj el a napodról, vagy láss meg valamit, ami érdekes. Sokan ilyenkor hozzák azt az érvet, hogy „nincs időm rá”, ami egyszerűen nem igaz. Hetente egy óra időd biztos van. Elsőre nem lesz annyira kellemes, minden üvölteni fog benned, hogy „De hát ez unalmas! Menjünk valahová! Csináljunk valamit!”, de hosszútávon ezek az érzések elcsendesednek, és elkezded élvezni az ilyen alkalmakat, egyre inkább meg fogod tudni teremteni a hétköznapokban. Kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, derűsebb leszel.

Tökéletesen egyetértek az előttem szólóval. Végre valaki a lényeget írta, pontosan megfogalmazva. Én egyébként pontosan ellentéte vagyok az úgyn. 21. századi sztereotip embernek, aki mindig a programokat, szórakozási lehetőségeket keresi, és nem bír egyedül lenni.

Szerintem is nagyon fontos az embereknek a lassítás, a csend. Főleg ha valaki nagyvárosban él, és állandóan rohan ilyen-olyan cél után. Időnként el is kell gondolkozni az életünk folyásán. Zajban, zűrzavarban nem lehet továbblépni. Ahhoz csend kell. A legfontosabb, leglényegesebb dolgok, úgyis csak csendben történhetnek.