Állandóan úgy érzem mindenkinek csak teher vagyok és mindenki utál. Hogyan legyek normális ember?

Nagyot változott ez a világ. Az emberek nem olyanok, mint a tündérmesékben. A nagybetűs jó Emberek azt érzik, hogy valami velük nem stimmel - pedig nem bennük van a hiba.

Sose felejtsd el, rossznak lenni könnyű, jónak maradni nehéz.

Én is így érzek. Szerintem ez nem változik. Ha gyerekkorban nem alakul ki a kötődés, a bizalom meg a stabilitás, akkor már nem is fog. Nem fogod soha elhinni, hogy létezik feltétel nélküli szeretet, és hogy nem arra kell okot adni másoknak, hogy elfogadjanak, hanem arra, hogy kirekesszenek. Legfeljebb felfogni tudod és látni, hogy mások ebben a hitben élnek, de érezni nem fogod sose.

Ne haragudj, ha elkeserítő, amit írok. Remélem, hogy nincs igazam. De most én így látom ezt. És berendezkedek egy emberektől elzárt életre.

Csalódtam magamban. Nem sikerült rájönnöm, hogy mit kellene tennem azért, hogy normálisnak érezhessem magam. Pedig tudom, hogy nem az én hibám, hiszen normális vagyok, csak nem érzem magam mégsem annak.

És csalódtam, mert feladtam. Régen bíztam benne, hogy csak meg kell találni a választ, szóval csak bátornak és kitartóan kell lenni, hogy normális életem legyen - munka, otthon, barátok, család, élet. De ma már tudom, hogy szeretnem kellene magam ahhoz, hogy mindezt megadhassam magamnak, és ez nem megy. Másokat tudok ok nélkül szeretni, csak úgy önmagukért, magamat nem.

Ennyit bírtam. Csak azt nem tudom, hogy miből fogok megélni.