Adni szeretnék, de önző is vagyok, mit tegyek ebben a helyzetben?

Férfi vagyok, pár éve külföldön élek és most jól keresek. Van egy kedves ismerősöm Mo-n, (férfi) aki pár éve, amikor csóró voltam, segített rajtam (alkalmi munkákhoz jutottam általa). Azonkívül sportolgattunk is együtt kicsit. Sajnos nem lett belőle mély barátság,mert ő már családos,én meg külföldre költöztem (muszáj volt,otthon már felkopott volna az állam). Azóta sajna ritkán beszélünk,nem sok közös téma van,hiszen elég különböző életet élünk,leginkább a problémáinkról mondunk egymásnak monológot:) Ma felhívtam, azzal a szándékkal,hogy meghívjam hozzám egy hétvégére, természetesen fizetném a repjegyét,elmennénk kirándulni,kizökkenne az otthoni problémákból,lenne legalább egy közös élményünk. Ő nagyon szabadkozott, hogy nem fogadhatja el.. aztán elszólta magát, hogy 17 fokban vannak, spórolnak. Szegényen élnek.

És ekkor elgondolkodtam, hogy:

1) ha igazán segíteni szeretnék rajta,akkor a repjegy árát inkább át kéne utalnom,hogy ne fázzanak,rendesen egyenek. Tényleg nagyon szegény körülmények között vannak.

2) másrészt -mivel egy közeli barátom sincs- szeretném a kapcsolatot tartani legalább vele (egy közös hétvége 3 évente),ha majd egyszer hazaköltözök, közvetlenebb viszony legyen köztünk, ne legyen x éves kihagyás.

3) úgy éreztem a beszédjéből,szégyell bármit elfogadni, és megsérteni sem akarom azzal, hogy pénzt utalok most a téli rezsire, kicsit olyan,mintha "megvenném". Akkor már inkább a repjegy, az mégsem annyira személytelen,mint a pénz. Egyszer kért kölcsön pénzt (nehezen tette),és kamatot fizetett rá (amit persze azonnal visszautaltam). Úgy érzem,a pénz adománnyal lekötelezné magát nekem és én nem akarom őt "megvenni", így is elég távoli már a kapcsolat közöttünk, csak per pillanat jobb ötletem/lehetőségem nincs,hogy szorosabb legyen.

Nem tudom, értitek-e az erkölcsi dilemmát?

Mi a helyes lépés?