Jutottatok már oda, hogy "minden mindegy"? Vagy én fogom fel rosszul?
Olyan szinten semleges számomra már minden, hogy azt nem lehet elmondani.
A barátnőim már nem igazán törődnek velem, mert mindnek van barátja, aminek én elfogadok, oké...jóban vagyok a srácokkal, nem az, de már nem is tudok a lányokkal úgy találkozni, hogy ne legyenek ott ők is. De elfogadom, habár azzal egyik sem törődik, hogy velem eljöjjenek bárhova is, bezzeg, amikor egyedül voltak. Na mindegy. Amúgy megszoktam az örök gyertyatartó szerepét. Hiába hangoztatják, hogy fontos vagyok nekik...a fenéket. Én tűrjek el mindent, legyek megértő, fordított esetben vérig tudnak sértődni bármin. A volt legjobb barátnőm pedig már szóba se áll velem, mert nem kerestem, miután eltűnt egy évre, mikor komoly kapcsolata lett.
Arról, hogy a párkapcsolatok terén mennyire ökröket fogok, ki arról ne is beszéljünk. A legutóbbi szakításom nagyon csúnya volt, de én nagyon szerettem az exemet. Most árulták el a haverjai, hogy neki nem sokat jelentettem.
Mindezek mellett a munkahelyem is rohadt bizonytalan, nincs már lassan mit csinálnom, lehet leépítés is lesz. Így legyek motivált. De igazság szerint nem is érdekel...otthon pedig alkoholista apa, lassan a munkanélküliség miatt alkoholista és önmagából kiforduló bátty fogad.
Az éltet, hogy elmenjek néha valami haverral, stb bulizni, inni, meg minden, ami kell...szomorú, de ez van. Totál lesz**om mit hoz a holnap...
22L
Szia!
Írnál pár mondatot, hogy azóta mi történt veled? Van-e motivációd, célod vagy mi van veled? Tényleg nagyon érdekel így majdnem 5 év elteltével.
22/F
Szia! Érdekes kérdés, és fura volt belegondolni hogy 5 eve irtam ezt..
Ez alatt az 5 év alatt azok a barátok akikről beszéltem eltűntek az életemből egyet kivéve, ő meg azóta is "megvan" :)
De az élet kárpótolt és lettek időközben más barátaim akikért nagyon hálás vagyok. Az akkori munkahelyemet otthagytam es voltam azóta két szörnyű melóhelyen de tavaly végre egy jó helyre kerültem amit imádok és a kollégáimmal is remekül kijövök. A fenti bejegyzés megírása után nem sokkal találkoztam a volt párommal akivel egészen novemberig együtt voltunk azaz majdnem 5 évig de sajnos részemről nem működött a dolog tovább, mert azt éreztem nem szeret már úgy mint az elején és eltávolodunk egymástól. Ez most eléggé padlóra küldött .. igyekszem tullennék rajta. Szóval mondhatni jobb az életem viszont más szempontból ugyanott tartok - bulizik és piálok hogy felejtsek :( :) de azóta rengeteget erősödtem a tudom hogy minden rendbe fő jönni idővel. Vagy legalább is jön majd jobb időszak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!