Miért nem tudok adni magamból? Miért nem hagyom, hogy mások megismerjenek?

Egyik osztálytársam mondta ezt nekem a közelmúltban: "Anikó,mi már lassan két éve vagyunk osztálytársak,de szinte semmit sem tudok rólad." Ez nagyon elgondolkodtatott,mivel szembesültem a hiányosságaimmal.

Szinte senkit sem engedek közel magamhoz.Anyukámon és a páromon kívül senki sem ismeri az érzéseimet,senki sem tudja,hogy milyen ember vagyok legbelül.

Valahol azt olvastam,hogy ez egy védekező mechanizmus,hogy mások ne tudjanak hátba támadni.De ez rám nem igaz,mivel nem vagyok bizalmatlan az emberekkel.

Saját magamról,az érzéseimről,a gondolatairól sohasem mesélek.Alapjába véve is ritkán szólalok meg.Az az érzésem,hogy senkit sem érdekel és nem is értenének.

Az emberek nem tudnak rólam semmit,csak amit közvetlenül látnak.

Az igazsághoz az is hozzá tartozik,hogy nagyon szeretek egyedül lenni,egyedül a gondolataimmal.

Azért érzem szükségesnek,hogy ezen változtassak,mert tudom,hogy az elszigetelődés előbb-utóbb megbetegíti az embert,még ha most nem is érzem olyan nyomasztónak.

20/L