Normális ez? Sokszor meggyőző érveket keresek, hogy nekem miért jó.

(pl. miért jobb, hogy Magyarországra születtem, itt élek, és nem egy gazdagabb, fejlettebb országban, vagy miért jobb, hogy nem vagyok olyan szép, mint az a nő, aki elmegy mellettem az utcán)Ha eszembe jut valami hetekig is képes vagyok gondolkozni ezen, amíg nem találok benne számomra valami pozitívat.Ez már szinte a rögeszmémmé vált,sokszor aludni se tudok,éjjel is ilyeneken gondolkozok,nappal is sokszor elmélázok és nem hallom ha hozzám szólnak.Ha nem találok semmi jó érvet,hogy nekem miért is jó,szinte az őrület szélére kerülök,szerencsétlennek érzem magam,és meg akarok halni,úgy érzem semminek sincs értelme a világon.Azt is észrevettem,hogy irigy vagyok másokra,persze nem akarok én rosszat senkinek,csak azt szeretném,hogy nekem is ugyanolyan jó legyen.Gyűlölöm az igazságtalanságot,épp ezért inkább dühömbe sírok,mint bánatomba.A barátnőm egy irodába dolgozik PR manager-ként,én egy gyorsétterembe gürizek,és már 1 hete azon gondolkozok,hogy nekem miért jobb itt,miért jó,hogy inkább itt dolgozom.De mivel semmivel se jobb,sőt ezerszer rosszabb,megint mély letargiába estem.A barátnőmet nagyon szeretem,és sose kívánnám neki,hogy elveszítse a munkáját,de én is szeretnék olyan boldog lenni,mint ő.Önző lennék?Szerintem nem,csak megkeseredett.15 évesen pszichiátrián is kezeltek,most 22 éves vagyok,de még mindig nem vagyok boldog.Én csak szeretném elfogadni az én életem,megtalálni benne a jót,és örülni annak,ami megadatott,és úgy általában megtalálni az életem értelmét.De egyre kilátástalanabb vagyok.Pszichológushoz kéne fordulnom?Másnak is vannak ilyen gondolatai?