Mit tennétek a helyemben, mi lehet a problémámra a megoldás?

Szóval egy 19éves srác vagyok! Utóbbi években úgy érzem, mintha kezdenék megtelni feszültséggel. Én mindig is olyan ember voltam, ha valaki sértegetett, bántott (nem fizikailag), akkor én csak nyeltem egyet és folytattam vidám kis életem. De ez az utóbbi időben nem így van. Valahogy sok minden összejött, közbejött az, hogy érettségi után szülőkre hallgatva belevágtam egy szakmába, amit ott szeretnék hagyni, de hogy is mondjam el azt nem tudom, zavarnak a világ problémái, zavarnak Magyarország problémái, iskolán belül rengeteg a zavaró tényező, vagy talán az is lehet az ok, hogy változott a gondolkodás módom. És itt az a baj, hogy én magam szerint is egyszer még nagy probléma lehet ebből. Most itt megpróbálok a legőszintébb lenni. Mostanában kezdek agresszívabb lenni, noha nem voltam az a típus. Egyszerűen néha úgy érzem, hogy szívesen kitörne valami belőlem, és már azon kapom magam, hogy a legrosszabban fantáziálok, amit ember tehet emberrel, és ez mindig valamelyest megnyugtat, pedig nagyon jól tudom, hogy ez nem jó. És ettől félek én jómagam is, hogy nem tudom, hogy meddig bírom még. Ilyenkor automatikusan terelem a gondolataimat olyanra, hogy egyedül vagyok, szabadság, soha senki nem zaklat, stb.... Mert felfedeztem magamban, hogy tulajdonképpen a teljes szabadságra vágyom, és ebbe a társadalom egy tagja sem lehet benne, egyszerűen menekülnék a világ elől. Olyan érzésem van, mintha egy kötél szorulna nyakam körül, egyre nehezebben kapok levegőt. Pedig igazából sok haragosom nincsen, szüleimmel is nagyon jól kijövök, jól is élünk, de még is ez van. Bocsánatot kérek az összefüggéstelen mondatoknak, de egyszerűen ezt az érzést nehéz definiálni. Most viccesebben fogalmazva mondhatjuk úgy is, hogy a szelíd, normális ruhámat kezdem kihízni, míg nem egyszer csak elszakad az a bizonyos cérna, és félek, hogy mit is tennék, vagy lehet egyszerűen csak megőrülnék, vagy világgá mennék. Ehhez a változáshoz is kötöm azt, hogy már kb 5 éve nem volt barátnőm. Lehetőségek lettek volna, de egyszerűen nem akarok megkötött lenni, ezért is szeretek teljesen egyedül lenni. Mielőtt írnátok, öngyilkos hajlamaim nincsenek, én élvezni akarom még az életet, de jelen helyzetben csak tengődök a problémák is idegesség között.

Most jelenleg várom a katonaságtól a választ, mivel úgy gondoltam, ott talán valamelyest "nyugalmat" találnék, elterelné a gondjaimat, mitöbb, megszűnnének.

Nos, mi a véleményetek, mit tennétek a helyemben?