Szerintetek szép ez a vers? (kissé hosszú)

Mert szeretlek

Hajnal... egy fényes új nap kezdete,

Egy álmatlan éjszaka vége...

Ha tudnám, miért is van minden így,

Rosszabb lenne tudom, de kinézek az ablakon

és újból csak sírhatnékom támad.

A tegnap elmúlt végleg...

Könnyeim áztatják arcomat ismét,

Mert hiába minden, már hajnal van.

Egy elmúlt délután, egy csodás, egy

egyszeri alkalom.

Lesz még valaha ilyen? Sajnos én

tényleg nem tudom.

Olyan jó volt tudni, hogy elmúlt már (végleg),

de a tegnap szépsége elvitt tán mindent.

Két üveg víz mi emléket adhat,

Csak néhány lopott emlék,

ami belőled maradt.

Lopott percek, csak lopottak, mikor lelked tükrét

oly varázsosan csillogva enyémnek tudhattam,

Mégis az egész olyan mulandó, csak néhány óra a paradicsomban,

utána pedig álmatlan éjszaka s fájdalom... szenvedés,

Mi kijut nekem...

Szenvedély, egy be nem teljesülő,

beteges vágy Érted, egy már egy éves kötődés és...

...valóban szerelem...

Hiába minden, már világos van odakint,

A Hold vékony sarlója már halványul, mint az emlék.

Keleten már a Nap fénye világlik

két apró felhőn,

Nyugaton pedig Te magad vagy még az álmok mezején,

mit sem tudva arról, hogy én miattad sírok,

miattad fáj a szívem konokul.

Olyan hamar elmúlik ez a néhány nap,

ami még van;

Olyan hamar hagysz el végleg, csak némi kép,

ami marad.

Olyan közel már, hogy alig látlak majd ezentúl,

és megváltozol végleg, elmúlsz, ami most vagy.

A természetbe beleszólni nem lehet, s nem is kell...

Csak tétlenül nézni, hogy miként változtat napról-napra, hétről-hétre.

Jó lesz ezentúl, ha kéthetente láthatlak,

És büszke nem vagyok, de szomorú az igen,

Mert végleg elmész majd.

Véletlenek? Csodás véletlenek, hogy Veled összehozott a sors?

Önkéntelen akarat, hogy még mindig, még mindig szeretlek?

Talán az életem része kellett, hogy legyél,

Talán ennek így kellett lennie...

Még most is összeszorul a torkom, ha rád gondolok,

Még most is megtennék érted bármit...

De mennem kel másfelé, és neked is máshova,

Ne tudj még semmit erről a vágyról.

Elmúlna minden, Te is örökre,

ha megtudnád egy szóval is, hogy mennyire szeretlek.

Fájdalom, szenvedés, nekem kijutott rendesen,

De neked ne legyen, élj boldog életet.

Te vagy a szívem, Te vagy az életem,

Teérted bármit megtennék szívesen...

de nem lehet... Csak sírni, fájdalomban élni, hinni, s egy szebb jövőt remélni...

Sosem foglak elfelejteni!