Hogyan kéne ezek után viselkednem az iskolában?

Eljöttem külföldre dolgozni az egyik osztálytársnőmmel. 2 hónapot töltünk itt összesen, még van egy pici hátra. A kapcsolatunk olyan állandóan viccelődős volt, beszólogattunk néha egymásnak, de azokon csak nevettünk, meg végül is mindenen (ez úgy osztály szinten is mondom, ott is kb ez volt). Gondoltam, hogy nem én vagyok a legjobb barátja, de azért az kicsit arculcsapás volt az egésznapi viselkedése után (volt néhány nem olyan jó napunk, de azon kívül minden nap hülyültünk és nem úgy látszott, hogy bármi gáz lenne), hogy minimum 2 ismerősének (akik szintén a mi sulinkba járnak) ezzel egyidejűleg szid engem, hogy igénytelen, idegesítő, meg végül is minden negatív jelzős vagyok, utál is természetesen. Remegve kapcsoltam ki a gépet,annyira ideges lettem, azt sem tudtam, mit csináljak. Nem mondtam el neki, de azt észrevette, hogy gáz van, mondtam, majd pár év múlva megbeszéljük, hát azt mégsem mondthatome l, hogy belenéztem a levelezésébe (gyanús volt már egy ideje, hogy van egy csaj, akinek mindig hosszú órás sorokat ír, de nem mond a lányról semmit). Persze ez a magánügyek megsértőinek a bűntetése, de azért jobb, hogy ezt tudom, bár rossz érzés, hogy valaki aki az öngyilkossági kísérletemtől kezdve a menstruációs periódusomig bezárólag mindent tud rólam, az ezeket másnak tollbamondja kiszinesítve.

Úgy fogok tenni azok előtt is, akiknek szidott, mintha semmit sem tudnék, mert ha tudnák, eláshatnám magamat és elköltözheták Szamoára. Az tuti, hogy mostantól kerülöm, mert még egy ilyen féreggel, aki ahelyett, hogy a szemembe mondaná, inkább másoknak mondja kiferdítve és engem megalázva (ráadásul ami most rohadtul zavarja, abba 2 éven keresztül adta mosolygó beleegyezését). Elismerem, hogy messzire mentem, olyan vagyok néha, mint egy elkényeztetett ötéves, de soha sem szólt egy szót sem, nekem meg így nem tűnt fel, hogy ez őt bántaná. Érzem, hogy ez 70%ban az én hibám, mert visszaélteme gy csomószor azzal, amit adott, de mivele gyszer sem mondta, hogy "nem", el is felejtődött, hogy lehetne másként is. Sokáig azt a látszatot tartotta fent, hogy mi közeli barátok vagyunk. Olyan típus, aki mindenkivel jóban van, de nagy az esély, hogy mindenkiről közvetít valamit valakinek, nem a nagyszájúak közül van, nem is mondja ki, ha valaki bántja, olyan "kiskedvenc". Ugye a sulinkban kevesen vagyunk és már most attól félek, hogy megint az egész osztály perifériájára szorulok, hogy én leszek az, akihez nem jut el esetleg a teremcsere, vagy az elmaradó órák híre és majd amikor késve érek be emiatt, pofánröhögnek (mellesleg a legtöbben 17-18 évesek vagyunk...).

Milyen viselkedést kéne tanúsítanom?

Az a baj, hogy ha egyedül vagyok valahol (nem fizikailag), akkor egy szerencsétlen leszek, mert tudom, hogy nem áll mellettem senki, úgy viselkedem, mások érzik ezt és ők is úgy bánnak velem. Nem akarok megint ilyen lenni, csak hangtalanul ott akarok lenni, de azért úgy-mint említettem-, hogy ne legyek teljesen elzárva. Fáj, hogy átb@szott, de engem mostantól az iskolában csak a túlélés fog érdekelni, ezek a felszínes kapcsolatok biztos, hogy nem. Mondjuk eléggé rossz hatással is voltunk egymásra, úgy mindannyian, néha úgy érzem a nagy pofámmal annak is én voltam az elindítója, hogy néhány óra egyszer sem volt megtartva normálisan.

(Lehet fentebb nem magyaráztam ezt meg, ugye ez egy kis osztály, az a pár ember "csak a következő műkörmömömön jár az agyam" jellegű lány, ha hozzájuk csapódnék az feltűnő lenne, ez a barátnőm meg eléggé a társaság lelke, szóval kikerülhetetlen).

Tehát még egyszer: milyen reakciókkal és cselekedetekkel tudom azt kiváltani, hogy ne legyek hozzájuk túl közel, de túl távol sem? Lehetséges, hogy a történet nagy része feleslegesen került ide, de hát valahol ezt is ki kellett magamból adnom, ha már egyszer egyedül maradtam, nemde?