Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Beszóltam a tanáromnak. Most...

Beszóltam a tanáromnak. Most mi lesz? (lent)

Figyelt kérdés

Most fejeztem be a 9.-et. A föci tanáromról van szó. még júniusban az osztályozó konferencia előtt volt. 1-es és 2-es között álltam. Rend szerint leghátul ültem haverral és pecázásról beszéltünk mert másnap korán akartunk kelni és menni a Tiszára fenekezővel. Lényeg, hogy valami vicceset mondott és elnevettem magam, amire mindenki felfigyelt. A tanár is odaszólt, hogy fejezzem be, mert ha nem akkor megkapom az 5. 'órai munka elégtelen'-emet. mondtam, hogy úgyse bukok meg és beírta az 1-es. Mindenki röhögött egy darabig, de nem tom mért. Aztán elkezdett beszélni a tanár hozzám, hogy milyen neveletlen vagyok, stb.. meg mondta, hogy anyám biztos nem tud róla, hogy mit csinálok suliban (de azért nem olyan nagy dolog volt ez). Aztán azzal folytatta, hogy egyszer szívesen elmenne hozzám családlátogatásra és beszélne anyámmal arról, hogy milyen vagyok suliban. mondtam, hogy nincs bennem semmi különös. A tanár újra hangsúlyozta hogy egyszer eljön hozzám, én erre azt mondtam, hogy jó, de majd szólok anyának, hogy süssön palacsintát. Erre csöndbe maradt, rázta a fejét és valamit írt a naplóba, aztán folytatta a tanagyagot.

Végül is nem buktam meg, de nem tudom mire számíthatok szeptembertől.

Vélemények?:(((


2011. júl. 22. 11:22
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
89%
A tanárnak igaza van.
2011. júl. 22. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:

Én nem csodálkoznék, ha ezek után egy darabig szivatna.


Figyelj oda és tanuld meg az anyagokat, hogy ne tudjon mibe belekötni + így látja, hogy foglalkozol vele és igyekszel, úgyhogy majd abbahagyja.


És tényleg csak akkor szólj vissza, ha nagyon muszáj. Amúgy meg engedd el a füled mellett.

2011. júl. 22. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 anonim ***** válasza:
44%

tudod mennyit segítettél volna magadon ha bocsánatot kérsz?

szerintem már rég elfelejtette, nem te vagy az első aki beszól egy tanárnak

2011. júl. 22. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 anonim ***** válasza:
100%
A helyedben elkezdenék venni lisztet, szódát, tojást...
2011. júl. 22. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 anonim ***** válasza:
ha kicsit előrébb ülsz és figyelsz, nem lesz gond, így látni fogja, hogy igyekszel
2011. júl. 22. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 anonim válasza:
Hát ezt rendesen besz*ptad...Már jó korán elástad magad, örülj, ha jövőre is megkapod a kettest. Tanártól függ mennyire fog b*sztatni, ismerek olyan tanárt, aki egy 9.-ben történt incidens után még érettségin sem volt korrekt...
2011. júl. 22. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 anonim válasza:
esz kur*a nagy beszólás vot xD am meg FuckYeahGyik
2011. júl. 22. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 anonim válasza:
100%

hálás lettem volna, ha elmondják nekem gimi előtt: aki csak úgy képes fegyelmezni, hogy karókat osztogat, azt nem szabad komolyan venni.


a palacsintás szöveg adja, viszont feküdj rá a földrajzra, hogy ne tudjanak megszivatni!

2011. júl. 22. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 anonim ***** válasza:
Csak nem Rónyai tanárnő a Lévay Gimnáziumból Miskolcról? :O
2011. júl. 22. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 A kérdező kommentje:
Nem. Túri Zolika szolnokról (a tanár neve)
2011. júl. 22. 21:31
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!