Csak nálam veszik el a tisztelet ilyenkor?

#3

Mondjuk inkább úgy, hogy gyermeklelkűekre.

Nem csak férfiakra, én nőként rendszeresen megküzdöttem ezzel.

Akár még gimnáziumban is.

Kedves Kérdező!

Normális az, ha el tudod fogadni azt, hogy a másik ilyeneket mond. De ezt most tekintsd úgy, mintha egy vak ember mondaná neked:

- Nincs is olyan, hogy fény/árnyék! Miket beszélsz te össze-vissza?! -

Ez ugye egy vak embertől hallva teljesen normális. És számodra is az. Hiszen te tudod azt, hogy ő született vak ember. Ő viszont honnan is tudhatná azt, amit soha nem látott még életében?

Tehát ebben az értelemben normális, ha elfogadod a másik szellemi vakságát. Mint tényállást. Ami abban fejeződik ki, hogy ő többnek tartja magát. Rangosabbnak, hogy egész pontos legyek.

Mert ha csak annyit mondott volna: - Nem vagyunk egyformák! - Ez ugye okés.

Hisz tényleg nem vagyunk egyformára felprogramozott bio-robotok.

De a rangsorolás kényszere... hát az mindig is egyfajta felsőbbrendűségi (alárendeltségi) én-képzetet takar. Ami egyébként ritkán, de fordítva is előfordulhat. Amikor Ő téged tart rangban magasabbnak. Mint az Isten/Jézus szobrocskát imádó mélyen vallásos lelkületű hívő lélek.

Egyébként pedig normális valóban, ha benned ellenérzést kelt az ilyen szöveg.

Ám ha rám hallgatsz, akkor NE alapozz kiforrott véleményt egyetlen egy "beszólásra".

Ha gyakorta előfordul... akkor az más. Akkor kerüld az illetőt, ha csak teheted.

Az ERŐ legyen veled!

"Nincs is olyan, hogy fény/árnyék!"

Ezt még egy vak is tudja, hogy nem igaz.

Amúgy én is azt mondom: pl. egy főnök mondhat ilyet.