Hogy változhattam meg ennyire? Egészséges önbizalom és barátkozós személyiség, majd félénk, bizonytalan, aki utálja magát.

Tiniként voltam utoljára önbizalomhiányos, akkor azt hittem, hogy olyan ocsmány vagyok, hogy bottal sem érne hozzám senki, meg hogy semmi szerethető nincs bennem. Aztán ahogy nőttem fel, ez megváltozott. Nagyon szerettem emberek között lenni, akkor töltődtem fel, ha társaságban voltam, szépnek gondoltam magam, tettem is érte, fogytam, csinosan öltözködtem, tetszettem magamnak. Értelmes hobbijaim voltak.

Ne ez teljesen megváltozott negatív irányba. Meghíztam, ami miatt sokat bántottak, főleg családban. A hízás akkor kezdődött, amikor az utolsó barátommal, aki közel lakott megszakadt a kapcsolat, a többiekkel már rég nem beszélek, így semmi programom nem volt, ebben benne volt egy kis covid is, hogy tényleg sehova nem lehetett menni. Elszoktam az emberektől, és befelé fordultam, egy idő után nem is vágytam társaságra. Amiket eddig szerettem csinálni, ma már csak nyűg. Nincs semmi hobbim. Már fogytam valamennyit, de még nem eleget. A munkahelyemet nem szeretem. Párkapcsolatban vagyok 2 éve, sajnos vele se szoktam nagyon elmenni ide-oda, szexelni sem, mert munka után csak vacsorázni van kedvem és utána fekve telefont nyomkodni. Ő mindig elmondja, hogy szép vagyok, de én nagyon nem érzem magam annak. Már nem szoktam csinosan öltözni és sminkelni, mert nem látom értelmét, mert túlsúlyos vagyok. Amikor új voltam a munkahelyemen, akkor be kellett mutatkoznom pár mondatban a többieknek, és rohadtul izgultam, halkan beszéltem, nem is értették, mit hebegek habogok. Utána még egy ideig rendesen izgultam a meetingektől, nehogy valamiért meg kelljen szólalnom. A belső hangom mindennap elmondja többször, hogy undrító a testem, hogy soha semmi sem sikerül, hogy nem szeret senki. Teljesen elveszítettem önmagamat.

Miért fejlődtem vajon ennyire vissza? Hogy tudnék változtatni rajta?