Miért vagyok retardált?
Túlzás nélkül mondom, de tényleg. Mindent elrontok, még a legegyszerűbb teendőt is.
Legutóbb egy e-mailt rossz helyre küldtem el, pedig a világ legegyszerűbb dolga válaszként visszaírni a címzettnek, de nem, még azt is elcseszem. Legutóbb egy mérleget törtem össze, azt megelőzően a kaját rontottam el, illetve szinte mindennapos esetként félreértem amit mondanak, és ha nem közvetlen családtag az illető, nagyon kellemetlenül érzem magamat.
Kérdeznek valamit, és félrehallom, rossz választ adok, vagy esetleg egy kétértelmű szót még csak nem is a második értelemben sikerül félreértenem, hanem kitalálok neki egy harmadikat. Unom, hogy folyton idiótának néznek, de az a baj hogy sajnos az is vagyok.
Nem jutok egyről a kettőre, mert elcseszek mindent. Egy útbaigazítást sem bírtam adni egy embernek, mert annak ellenére hogy ismerem a város minden szegletét, ha rákérdez, a nevemet sem tudnám megmondani. Vagy van hogy tényleg nem hallottam arról a helyről ahova menni akar. Ha valaki hozzám szól, valamelyik olyan családtag akivel nem élek együtt, már a hideg kiráz, mert fogalmam sincs mit kérdez. Egy családi beszélgetésben sem lelem meg a helyemet, mert csak azt látom/hallom hogy duruzsolnak, majd egyszer csak belekérdeznek valamibe, a nevemet mondják, én meg bólogatok. Így kaptam már egyszer juhtúrót, amit utálok, így vállaltam magamra valami kisebb feladatot amit persze elcsesztem, és így adtam magamról rossz infókat, mert amikor kimondják a nevemet, a kérdést természetesen nem hallom, én pedig automatikusan igent felelek. Az egy dolog, hogy praktikusabb visszakérdezni, de higgyétek el, a beszélgetés 70%-a így is olyan, hogy “tessék?” “Hogy?” “Mármint?” Vagy csak bámulok, mint aki nem tud beszélni.
Utálnak az emberek, mert hülye vagyok, használhatatlan. Örülök, ha nem kell kontaktba lépnem senkivel, emiatt viszont bunkó embernek ismernek, pedig csak nem szeretem lejáratni magamat azzal, hogy egy kretén vagyok.
Hé, túl szigorú vagy magadhoz :(
Mindannyian követünk el hibákat, mindannyian teszünk olyan dolgokat, ami miatt mások furán néznek ránk.
Csak emiatt nem leszel hülye vagy használhatatlan.
Valószínűnek tartom, hogy amiatt is nehezebben megy ez neked, mert előre ráparázol a kisebb dolgokra is, hogy el fogod rontani. És mivel ezen kattogsz, romlik a teljesítményed. Próbálj meg valahogy elszakadni ezektől az önromboló gondolatoktól, mert értékes vagy, mint mindenki más is.
Azt pedig, hogy sűrűn visszakérdezel, ne érezd gáznak, én pl álmodozó ember vagyok, az időm 70%ban meg sem hallom, ha más emberek beszélgetnek körülöttem, mert elvagyok a saját fejemben. Sokszor még a nevemre se figyelek fel, csak mikor már valaki megböki a vállam, hogy figyeljek oda. És akkor sem ciki visszakérdezni, hogy "Bocsánat, elmondanád még egyszer?"
Azt, hogy hirtelen váratlan kérdésekre nehezen adsz választ, pedig lehet fejleszteni azzal, ha spontán beszélgetéseket folytatsz.
Tudom, hogy ezek nem egyszerű dolgok, mert a fejedben csak ezek a magadról alkotott negatív képek keringenek, de tudsz változni. Viszont ahhoz először hinned kell magadban, esélyt adni magadnak, mert senki nem tökéletes és mindenki számos hibát követ el naponta. Ne ostorozd magad miatta, mások sem teszik. Pont ugyanannyit érsz mint ők, ne hagyd, hogy a saját elméd meggyőzzön az ellenkezőjéről.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Felszínes lehetsz, olyan értelemben hogy csak "félig" vagy jelen. Nem figyeled meg jól a környezeted, nem koncentrálsz a dolgaidra, lehet közben mindig máshol jár az eszed, más dolgokon agyalsz, stb.
Próbálj meg "ilyenkor" egy rövid időre tökéletesen arra koncentrálni, amit csinálsz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A füleddel amúgy nincs gond?
Ott vagy valakivel szemtől szemben és nem érted, hogy mit mond vagy kérdez.
Eszed amúgy van? Mert pont ilyen emberekről mintázzák az "őrült" tudósokat. Akik ebben a dimenzióban csak félig vannak jelen, a másik felük pedig fejben agyal valami elméleten.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!