Nem érzem magamat 28 évesnek szó szerint, hanem egy kamasz fiúnak. Ez normális?
De. Ez teljesen normális.
Addig jó, amíg gyereknek érzi magát az ember, és tud normálisan szórakozni.
Attól még, hogy valaki ki rakja ugyan azt a kérdést, azzal semmi gond nincsen. Ne írj rá semmit, hanem csak görgess tovább rajta.
És ahhoz pedig, hogy egy felnőtt ember gyereknek érzi magát, azzal semmi gond nincs. Nem esett ki belőle a tiszta gondolkodás, és a lelkiség.
Inkább legyen lelkileg gyerek egy ember, kint egy szívtelen felnőtt, aki le nézi azokat az embereket, akik alkotnak. Mert annak vannak jó munkái az életben, akinek meg maradnak a gyermeki gondolatai, és törekvése.
23 éves srác ként, gyerekeket tanítok edzésen ( AIKIDO ) , ahova 7 éves korom óta járok.
9 évesen már a magasabb csoportba jártam, és mellé le mentem a kissebbekhez is edzésre, hogy tudjak nekik segíteni, 12 évesen már a felnőttekkel együtt edzettem, és előtte mind a két másik csoportba jártam.
12 évesen volt egy 10 gyerekből álló csoportom, akiket én készítettem föl vizsgára, és sikeres lett nekik.
18 évesen meg lett az első mester fokozatom ( 1.dan ).
20 évesen meg meg lett a sportedzőim, és idén év elején pedig a második mester fokozatom ( 2.dan ).
Ha a gyermekkori kitartásom, és a gyermeki gondolkodásmód nem marad meg nekem, hogy a gyerekekkel jól tudjak bánni és tudjam, hogy hogyan vannak és mikor mennyire lehet velük erősködni.
Akkor nem lennék itt az életben.
Nem gond egyáltalán a gyermeki gondolkodás és ha gyermekként érzi magát az ember. Azzal vannak bajok, akik ezt nem bírják rendesen elfogadni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!