Normális ha nagyon furcsán érzem magam amióta láttam egy Youtube videót amibe benne van a 6-7 évvel korábbi énem? Mi ez az érzés? Mit tegyek hogy elmúljon? Veletek volt már ilyen?
Egy anyuka videózta a fiát aki abban a kórusban énekelt amibe én is, majd feltöltötte a YouTubera (persze én erről nem is tudtam akkor). Valamelyik nap bedobott nekem egy videót a YouTube egy cuki gyerekkórusról, gondoltam megnézem. Hirtelen nagyon ismerősek lettek a dalok, mintha hallottam már volna és fura módon tudtam az összes szövegét, ezért elkezdtem átfésülni a gyerekeket hátha megismerem valamelyiket. Aztán megláttam magam a középső sorba.
Amióta láttam a videót annyira furán érzem magam, és öregnek, ami vagyon nem tetszik.
Normális ez?
16/L
Nem, nem normàlis.
Anyàdék szeretnek amúgy?
Ha most 16 éves vagy, akkor a 6-7 évvel korábbi éned 9-10 éves volt. Ez hatalmas különbség, persze, hogy öregnek érzed magad hozzá képest, hiszen rengeteg idő eltelt azóta. Jóformán az életed fele. Akkor még csak kisgyerek voltál, most meg már (szinte?) felnőtt vagy. Barátkozz meg az idő múlásával! Lesz ez még drámaibb is. Most már egy 25-30 évest is öregnek tartasz, miközben el sem tudod képzelni, milyen hamar eljön majd, amikor 40 évesen még fiatalnak fogod érezni magad és nem érted majd, hogy a fiatalok miért köszönnek neked csókolommal...
Vagy ne nézegess ilyen felvételeket és tereld inkább el a figyelmed fontosabb problémákkal, tennivalókkal, vagy merülj el a nosztalgiában egy kicsit és nézegesd meg a gyerekkori képeket, felvételeket. Ha jó a kapcsolatod a szülőkkel, akkor csináld velük együtt, biztos örömmel mesélnek róla, milyen voltál kisebbként és segítenek túljutni ezen az érzésen...
Ne foglald el magad, szerintem pont hog ygondolkodj rajta egy kicsit mi váltja ki az érzést....engem az rázna meg hogy kiraktak egy részt a gyerekkoromból és évek óta láthatja mindne idegen és még csak nem is tudtam róla....amúgy jogilag sincs rendben hogy az anyuka ezt nyilvánosba rakta fel :D
Szerintem alapból megrázó lehet a nyilt interneten csak úgy szembejönni magaddal...úgy van nyomod a digitális térben hogy nem volt befolyásod felette....de ez nekem lenne a bajom...neked lehet tök más de a miértje szerintem nagyon fontos, ülj le egy kis csendben és tedd fel magadnak a miért kérdést majd a miért miértjéét...kicsit surfözz abban amit érzel, ez az önismeret alapja...
#8 Pont az ijesztett meg legelőször hogy kirakták. Utána volt ez a fura érzésem.
Köszönöm a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!