Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Utálok nőnemű lenni és meg...

Utálok nőnemű lenni és meg akarok halni, ebből nincs kiút?

Figyelt kérdés

Gyerekként is mindig fiús játékokkal játszottam, fiúkkal barátkoztam. Sokáig fel sem tűnt a nemek közti különbség, annyira nem érdekelt hogy én lánynak születtem, mert úgy éltem az életemet ahogy nekem tetszett. Aztán úgy 14 éves korom körül próbáltam utánozni a lány unokatesómat, mert vele jártam ki és őt mindenki bírta, főleg a fiúk. Én le voltam nézve amiért máshogyan viselkedtem, mint a "normális tini lányok". Elkezdtem úgy öltözni, sminkelni mint az unokatesóm és próbáltam beilleszkedni a társaságba lányként. Több fiú is felfigyelt rám, de én undorodtam tőlük. Nyomulósak voltak, és fel akartak szedni. Így visszagondolva az akkori énemre, ebben nem változtam semmit, ugyanúgy nem bírok ránézni a fiúkra, ugyanúgy undorodom a közelségültől. Aztán sokáig nem jártam sehová emiatt, már nem volt kedvem a társasághoz, megutáltam őket egytől egyig. Nemrég jöttem rá hogy vonzódok a lányokhoz és olyan szerepet szeretnék betölteni egy kapcsolatban hogy én legyek az aki vigyáz a lányra, megvédi. Viszont lányt barátként nemigen tudok elképzelni, csak a hasonlóakat mint én. Szeretnék lány és fiú barátokat is, fiúkkal viszont nem tudok barátkozni, mert hiába nem nézek ki túl langyosan, így is próbálkoznak nálam. Én őszintén szólva nem is tudom hogy nem vonzódok-e mégis hozzájuk, mert egyszer megcsókolt egy srác és az nagyon tetszett, de őt másnak hittem mint a többi, aztán kiderült hogy ugyanolyan és kibeszélt engem, akkor csalódtam a fiúkban. Na de ez most lényegtelen..

Kicsiként is a példaképem mindig a fiú unokatesóm volt, ez mai napig sem változott. Szeretnék ő lenni, és annyira fáj hogy nem lehetek. Én egyszerűen utálom a női nemet, megalázónak érzem hogy nő vagyok és úgy érzem én fiúnak kellett volna szülessek, de így már nem szeretnék átalakulni. Nem szeretek lányos ruhákban járni, a stílusom fiús, de így érzem jól magam a ruháimban. Attól tartok hogy majd munkahelyen nem fogadják el a stílusomaf és számomra kényelmetlen ruhákat fog kelleni viseljek. Utálom hogy alacsony vagyok és nőies az alakom. A hajam az most vállig erő, gondolkodtam már rajta hogy levágatom (van egy fiús frizura ami nagyon tetszik) de akkor is csak egy rövidhajú, alacsony, leszbikus lány leszek és egyesek le fognak nézni emiatt. Nem tudom hogy mi vagyok, ki vagyok, nem tudom hogy mit akarok az élettől, meg akarok halni.



2022. jan. 29. 22:51
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
100%
Pszichológus segít majd letisztázni, hogy transznemű vagy, esetleg butch leszbikus, vagy más (semmi baj nincs egyikkel se), és segít megerősíteni az önértékelésedet, hogy elfogadd magad.
2022. jan. 30. 02:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
Hány éves vagy?
2022. jan. 30. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:

Mi a véleményed a testedről? A melleidről és a puncidról? Tetszenek vagy inkább péniszt szeretnél helyette?


Amúgy hány éves vagy?


A fiúk java bunkó, és a fiatalok java kibeszél, és kegyetlen, és megítél és bírál, stb.


Nem ebből kéne levezetned a férfi nemet. Hidd le vannak normális emberek és normális fiúk is!

Lehet h leszbi vagy. Ki tudja.


Nálad mi a fiús stílus? Csakmert a nadrág önmagában már nem az.

Vannak nők akiknek metaforikus farkuk van. Ők azok a nők akik férfiként funkcionálnak így megállják a helyüket a férfiak közt is. Mégsem alakították át a testüket.

2022. jan. 30. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!