Nehezen nyitok az emberek felé és egy unalmas ufo vagyok. Ettől még lehetek jófej és szeretnivaló?

Ha van 3 ember, akik idegenek, én kezdek el beszélgetni mind a kettővel külön, mégis eltelik pár óra és ők lesznek a legjobb barátok, én meg háttérben maradok.

És akkor leesik, hogy valószínűleg nem elég érdeklődőnek lenni, hanem érdekesnek is kell mutatni magamat. Az alaptermészetem halálosan nyugodt és pozitív, de hamar betelítődök az emberekkel és elmegy a kedvem a társaságtól. Ezt egyesek úgy hívják, introvertált személyiség, mások meg, hogy magánakvaló.

Belépegetek a facebook-on ismerkedős csoportokba de semmit nem csinálok mert igazából nem akarok ismerkedni, csak érdekes akarok lenni mások számára, az meg nem jön magától.

A közeli barátaim is távoliak, helyileg is, meg nem is keressük egymást gyakran. Nem tudok az a fajta barát lenni, akit bármikor fel lehet hívni, mert kényszernek élem meg a telefonálást. Magamról is csak annyit szeretek mondani, amennyire kíváncsiak, vagy a másik: ha sokat beszélek magamról biztos említek valami elvont, beteg dolgot, amiben hiszek.

Az igazság, hogy nekem jó, ha távol vagyok emberektől, de nehéz olyanokat találni, akik szintén ezért keresnek barátokat, hogy néha személyesen találkozzanak, csináljanak valami progit, vagy sétáljanak az erdőben, aztán hazamenjenek, vagy vendégül látják egymást.

Az egyetlen ember akivel tényleg el tudom engedni magam és akivel rengeteg beszélek nap mint nap, az a barátom. (Meg a szintén kicsit antiszoc kutyám)

Sok mindent szeretek csinálni: rajzolok, fényképezek, gitározok, verseket írok, tanítom a kutyámat, olvasgatok, futok, nagyokat sétálok... de mindent egyedül. Ahhoz, hogy jól érezzem magam másokkal, néha alkohol kell. Alkoholista meg nem akarok lenni.

Ha elmegyek bulizni, max 2-3 óráig vagyok képes lelkesen beszélgetni másokkal, aztán hazamennék, mert úgy gondolom, semmi értelme.

Gondolom kitalálható, hogy vízöntő vagyok.

23/L