Mihez kezdjek? Valami tipp?
Igazából jó képzettséggel, sok tapasztalattal rendelkezö ember vagyok (F/30), valahogy mindig azt hittem, hogy eddigre megismerek valakit, akivel közösen haladunk az úton és továbbra is lesz cél, viszont ez a cél elveszett, nincs motivációm a pénzkereséshez, nem tudom mihez kezdjek, semmihez nincs kedvem, végsö soron mindent azért csinálunk, mert pénz lesz belöle, de nekem semmit nincs kedvem csinálni.
Miként lehet ebböl kilábalni?
Érzem, hogy a nö gyülölet is kialakulóban van bennem, pedig az sem jó, sok jó napom, programom volt nökkel is, tehát tudom ez nem jó irány, de nem látok kiutat a vermemböl.
Valami tipp? Kösz, ha elolvastad.
Nem a sokak által fikázott incel vagyok, egyszerüen az én és az általam megismert nök valahogy annyira másként éltünk, gondolkoztunk, hogy nem tudom elképzelni egyiket sem a gyermekem anyjaként, meg úgy eleve a páromként…értitek…
Menj pszichológushoz, mert úgy látom, hogy sem a válaszolók segítségével, sem önerőből nem tudsz ebből a gödörből kimászni.
A szakembernél többszöri látogatás kell, tehát 1-2 beszélgetés még arra sem elég, hogy Te teljesen megnyílj előtte, ő pedig alaposan megismerjen és tudjon tanácsot adni.
Igazából telibe találtad azt az opciót, ami sosem vonzott, vannak barátaim a problémáimat velük meg tudom beszélni és szoktam is, de sajnos ezzel ők sem tudnak mit kezdeni. Azt meg, hogy én pénzt fizessek azért mert beszélgetek valakivel mindig abszurdumnak tartottam(már ha létezik iylen szó).
Egy beszélgetés mit old meg?
-Szia, milyen napod volt?
-Kösz jó....(elmondod miylen napod volt)
-Ja az jó...(én ezt tanácsolom)
-Köszi szia!
Na a tapasztalataim alapján(fiatal korból), illetve amit tudok a pszichológiáról, kb ez így néz ki, de óránként nem is tudom hány ezerért, hát kösz.... és én nem ismerek senkit, akinek ez segített volna.
(Ismétlem, van társaság ahonnan "tippket" kérhetek, több is, de sajnos nem tudtak okosat mondani)
Tehát, ha neked továbbra is ez az érved én megfogadom és kipróbálom a pszicohógust is, de ha igazából valóban ennyi egy pszichológus(és állítólag kb. ennyi), akkor kösz, inkább megtartom a pénzem.(Bár hogy minek azt nem tudom).
Rád hagyom, de tévedsz abban, hogy a pszichológusnál így zajlik a társalgás.
Ha valamit kérdez, az azért van, mert MEG AKAR ISMERNI. Sokat fog még kérdezni, több alkalommal. Ha viszont észreveszi rajtad, hogy nem működsz közre és a szavai csak falra hányt borsóként leperegnek rólad, akkor elkedvetlenedik és... (mehetsz haza). Te pedig elhíreszteled, hogy XY milyen semmit érő szakember.
Pszichológusok beszélgetését hallottam és a riporter kérdésére azt mondták, hogy bizony, ők is néha elmennek a kollégájukhoz, mert hiába adnak másnak használható tanácsot, saját maguknak kell egy másik kolléga segítsége.
Ha elmész hozzá, légy őszinte, semmit ne tegyél hozzá, de ne is vegyél el a VALÓS HELYZETEDBŐL. Önmagad - úgy gondolom - nem fogod megoldani a helyzeted.
Minden jót kívánok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!