Fél (sz) a haláltól?

"Rég nem félek a haláltól

hadd ropogjak ha ölel

féltem tőle hosszútávon

nincs mit félnem ily közel"

(Faludy György)

Én kicsit félek tőle.

Valószínűleg azért,mert én úgy nőttem fel,hogy egyik nagymamám már nem élt,mikor mgülettem.Ő egy autóbalesetben halt meg,a férje papám pedig nehezen viselte.Bele betegedett a történtekben és kórházba került,ott halt meg.Őt sem ismertem,hiszen 1 éves voltam mikor meghalt.Papám sokat szenvedett...

A másik mamámról kiderült,hogy leukémiás.Kórházba került,tőlünk kb. 150km-re.A szüleim,és mamám másik lánya meg élettársa együtt mentek hétvégenként hozzá.Én nem mehettem el sosem mondván nagyon sok a beteg,sok csúnya dolog van ott,nem kell azt látnom.Úgyhogy én csak telefonon beszéltem vele,ill. amikor hazaengedték a kórházból 2x.Kevesebb mint fél év alatt vitte el a leukémia.

És ezek még csak az igen szűk családi körből ismert tragédiák.Tudnék mesélni jónéhány olyan esetet,hogy amikor meghallottam a hírt egyszerűen csak néztem és nem hittem el...nem tudtam felfogni.Borzasztó dolgok történtek a családban.

Ezek hallattán már én is tartok a haláltól.Tartok attól,hogy hogy fogok meghalni...Autóbaleset,repülőgépszerencsétlenség,betegség és hosszas szenvedés?Talán a legjobb,ha egyszer csak lefekszek aludni és már nem ébredek fel.

15/L

Sya! én nem félek a haláltól; igazából nagyon nem érdekel, hogy mikor halok meg. Kicsit engem is érdekel, hogy mi lesz a halál után, de azért nem viszem túlzásba a kiváncsiságot sem...XD

A halállal barátkozni kell annak, ki készül találkozni vele. Előbb csak ritkán gondol rá, azután egyre sűrűbben. Először csak úgy félve kerülgeti, később hozzászokik, mind gyakrabban foglalkozik vele: ez már barátkozás. Végül rájön, hogy nem is olyan rossz. Hozzátartozik az élethez ez is, mint sok minden egyéb, amit rendre megszokott az ember.

Wass Albert

Tudod, sokan azért félnek, mert nem tettek bele mindent az életükbe, tele lesznek feszültséggel, nem voltak boldogok.

És igen, ettől félek én is, de épp ez miatt, ha adódik egy lehetőség, nem hagyom, hogy a félelem miatt ne éljek vele, mert egy pillanat csak egyszer van az életben, azt már sohasem kapom vissza.

Mindenki eldöntheti, hány felesleges óra, nap.. év van az életében, amit elpazarolhat, de azzal a bűntudattal kell majd meghalnia, hogy tudja, nem tett bele mindent, meghátrált sok helyzetben, a félelmei erősebbek voltak nála, és már sohasem kapja vissza azokat a pillanatokat, amikor tehetett volna valamit, de nem tett semmit.

Szóval, egy dolgot tehetünk, hogy merünk élni, nem adjuk fel az álmainkat, és esténként úgy nézünk a tükörbe, hogy "igen, ma beleadtam mindent, nincs hiányérzetem", hogyha meg kell halni, egy érdekes, és szép életet zárjunk le.

De sokan csak vegetálnak, és joguk van hozzá, nézzék végig ölbe tett kézzel hogyan telik az idejük, mert az véges mindenkinek, és mindenki azzal tölti, amivel akarja.

Ha van egy vágyam, beleteszek mindent, nem lesz következő esély, ez az életem van, ebbe kell mindent beletennem, és nincs felesleges időm. Neked van?