Szerintetek velem lehet baj?
Miért tetted fel újra a kérdést?
https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__magany-egyedullet__1..
Egyébként az emberek sokfélék. Nagyon sokfélék, és mindenféle van köztük. Jók, rosszak, kedvesek, mogorvák, megértőek, elutasítóak, nyitottak és zárkózottak, önzetlenek és önzőek, mindenfélék. Méghozzá a legnagyobb szélsőségekig minden. Szóval azt hiszed, xy embertípus nem létezik? Akkor tévedsz. Az univerzum mondjuk nem fog elvezetni hozzájuk, de ez más kérdés :)
Nagyon értelmesen megfogalmaztad a problémáidat. Az első válaszoló jó és szép tanácsokat adott.
Én kibővítem azzal, hogy úgy látom egyedül, saját erődből sosem fogsz kikerülni ebből a helyzetből, hanem menj el pszichológushoz és mindazt, amit ide leírtál, mondd el neki, de még azt is, amit az elején írtál, hogy nem teregeted ki.
Ő azért tanult, hogy segítsen a lelki betegeken. Ö sosem fog kinevetni, kipletykálni Téged. Már most tudatosítsd, hogy 1-2 beszélgetés nem elegendő nála. Kell, hogy belelásson a lelkivilágodba tetőtől talpig.
Valakinek még fontos lehetsz az életben, tehát igyekezz ebből a bőrödből kilépni. Főleg rajtad és egy szakember hozzásegítésén múlik a siker.
Nézetem szerint alighanem bonyolult lehetett a gyerekkorod, ami mindezt előidézte...
Ne csüggedj, fel a fejjel!
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!