Remeg a gyomrom, ha a sulikezdésre gondolok. Ötletek?
Az a helyzet, hogy az osztályom tele van magukat nagy altereknek képzelő emberekkel, plázacicákkal, hungaristákkal és én nem szeretem ezt az osztályt. Én olyan vagyok, aki nem pofázik minden hülyeséget órán, csak hogy röhögjenek rajta, nem kiabálok mindent szünetekben, csendben vagyok és csak azzal dumálok, akivel akarok. Egyszóval unalmas vagyok és zárkózott. Nem követek semmilyen stílusirányzatot, csinosan öltözködöm, verseket írok már gyerekkorom óta (nem ilyen értelmetlen izéket), de amiben a legjobb vagyok, az a fotózás. Imádok fotózni már gyerekkorom óta és imádok montázsokat készíteni. A többiek folyton teszik az agyukat, hogy milyen nagy művészek, én meg csendben alkotok. Olyan kívülállónak érzem magam a 30 ember között, nagyon rossz. 10.-ben teljesen elzárkóztam az emberektől, alig maradt valaki, akivel jóban vagyok. Ráadásul a fiúk elkezdtek piszkálni mindennel, mert nem olyan vagyok, mint a többiek. Nem is vagyok ronda, meg szerencsétlen, mégis olyan, mintha lenéznének. Mindenki olyan fura velem, a lányok pl. mindig végigmérnek, meg mikor bemegyek, az az első, hogy nézik, mi van rajtam, hogy nézek ki. Ők nagy partyarcok, én meg nem. Ők koncerteken drogoznak, sárga földig isszák magukat, én meg nem. Most nem mondom, hogy szent vagyok, de én egyszerűen nem ilyen vagyok és ezért nem fogadnak be. Nem vagyok benne minden "mókában". Már előre félek, hogy mi lesz 11.-ben, tuti még jobban magamba fordulok, pedig úgy szeretném, ha kedvelnének. Lehet, hogy nem tudtok mit írni, de én jobban érzem magam, hogy kiírtam ezt magamból. Hogy kéne viselkednem, hogy elviseljem a következő évet? 10.-ben elhatároztam, hogy kissé távolságtartó és magabiztos leszek, de az se vált be, én vagyok mindig a lány, aki kivonja magát mindenből. Ahj, mit tegyek?
16/L
Néhány alteresebb beállítottságú fiatallal szívesen beszélgetnék... Khm, szóval:
Ne vond ki magad mindenből. Próbálj alkalmazkodni. Ne legyél olyan, mint ők. Úgy értem, plázacica, hungarista, Isten tudja, micsoda. Add önmagad, azzal jársz a legjobban. Viszont, néha picit meg kell magad erőltetni, hogy "befogadjanak". Aztán, ha már ott vagy, megismertek, megkedveltek, észre se fogják venni, hogy Te más beállítás vagy, mint ők. Pontosan azért fognak kedvelni. :) Sok sikert, és hajrá, ne légy e miatt szomorú! :)
Nos én pont ugyanígy vagyok, csak éppen én 8-ba megyek és én regényt írok. Szerintem rossz iskolát választottál, nem tudom hova jársz, lehet, hogy a tanárok jók, de akkor csak rossz osztályba kerültél. Kicsit rám is ijesztettél, hogy vannak ilyen iskolák, mert eddig végig a gimnáziumban bíztam. (Már csak 1 év...)
Voltam egy táborban, ahol rájöttem dolgokra, és n már nem félek az osztályba lépni. Egyszerűen ne foglalkozz velük, lehet, hogy máshova járó emberekkel jóban leszel majd. Én például a hetedikesekkel fogok lenni... Ez is egy megoldás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!