Gyakran ítélkezel mások felett ismeretlenül?

Attól függ, mit értünk pontosan ítélkezés alatt. Az ember nyilvánvalóan mindent megítél a környezetében. Megítéli, hogy valamilyen cselekvés számára követendő példa-e, helyes, de nem az ő útja, vagy esetleg egyenesen elkerülendő, hibás tett-e. Megítéli, hogy valami ismeretei szerint igaz-e, kérdéses, vagy bizonyosan nem helytálló kijelentés.

Van az a helyzet, mikor nem illik ennek hangot adni. Van, amikor hiba lenne nem hangot adni. Meg van, amikor kvázi erkölcsi kötelesség ennek a megítélésnek hangot adni. Ezt nyilván a helyzet, illetve a tettek, kijelentések súlya és következményei alapján ítéli meg az ember.

Elítélni valakit vagy valamit – azaz a megítélt személyre nézve következményekkel járó döntést hozni – meg csak valamiféle tekintély birtokában lehet.

~ ~ ~

Viszont különválasztandó az, hogy az adott tettet, szót ítéli meg, vagy ítéli el az ember, vagy magát az embert. Viszont ez nem könnyű, nyilván ha az ember nem ismer valakit csak egy adott tette, kijelentése által, akkor abból fog valamilyen képet kialakítani magában az illetőről. Ez óhatatlan, de nem is gond, ha az ember fenntartja magában a jogot arra, hogy ezt a képet később pontosítsa, helyesbítse. Meg egy tett valamilyen személyiségjegyből fakad, így a tetten keresztül a személyiségről is véleményt alkot az ember. Csak azt kell észben tartani, hogy a személyiség egészét nem látja, csak az adott aspektusát. De sokszor egy tett vagy kijelentés esetén ez nem is fontos.

Pl. az alkoholizmus megítélésem szerint hibás, nem követendő, hanem elkerülendő út. Ha úgy érzem, hogy tétje van, akkor lehet, hogy kötelességemnek is érzem ennek a megítélésemnek hangot adni. Hogy most az illetőnek amúgy van számtalan erénye, illetve voltak olyan történések az életében, ami miatt megérthető, hogy erre az útra lépett az egy dolog, de ettől még az alkoholizmus nem lesz semennyivel helyesebb.

Igen, de igyekszem leszokni róla. Sajnos ez egy régóta berögzült, rossz szokás, hogy apróságok alapján (külső jegyek, viselkedés, stb.) egy - általában negatív - összképet alkotok valakiről, még számomra teljesen ismeretlen, irreleváns, utcán látott emberekről is.

Ha már eljutok odáig, hogy a látottak többségéről nem gondolok semmit, azaz neutrálisak számomra, már örülök.

_Módszeresen_ nem, mindig megpróbálok utánajárni. Alapfeltevés, hogy valaki téved vagy félreértett valamit. Akár pont én.

És az is előfordul, hogy megváltoztatom a véleményemet, ha bebizonyosodik, hogy tévedtem. Adott esetben elnézést is kérek az illetőtől. De erre egyre kevesebbszer adok okot magamnak.